Eltűnt a műholdképekről egy 100 millió dollár értékű olajszállítmány, az olajat Irak kurd autonóm tartománya területén bányászták, és tulajdoni vita tárgya a kurdok és a bagdadi kormány között - írja az MTI.
A kurdok és Bagdad egy texasi bíróságon csatázik július 28-a óta a United Kalavrvta nevű hajó által szállított egymillió hordó olajért. A hajó az egyesült államokbeli Houston közelében vesztegelt a tengeren, azonban csütörtökön már nem volt látható az amerikai parti őrség és a Reuters által is használt AIS hajó-nyomkövető rendszerben.
Korábban már több olyan tankhajó is eltűnt, amely vitatott tulajdonjogú olajat szállított Iránból vagy Kurdisztánból. Kikapcsolták GPS-jeladójukat, majd valahol eladták az olajat.
Néhány nappal ezelőtt a szintén kurdisztáni olajat szállító Kamari tartályhajó tűnt el a Sínai-félszigettől északra, majd két nappal később Izrael közelében üresen felbukkant. Június végén a Dél-kínai-tengeren a United Emblem nevű tankerből átszivattyúztak valamennyi olajat egy másik hajóba.
A texasi pert az iraki kormány indította, mert azt állítja, hogy kizárólagos joga van az országban bányászott olaj exportálására. Visszaköveteli magának a United Kalavrvta rakományát, és azt akarja elérni, hogy a kurd regionális kormány ne értékesíthesse azt. A tanker lefoglalását aznap jóvá is hagyta a bíróság, de másnap már azt közölte, hogy mivel a hajó 100 kilométerre a szárazföldtől vesztegel, arra nem terjed ki joghatósága, tehát a végzést nem lehet végrehajtani.
A kurd vezetés ezt követően beadványában azzal érvelt a bíróság előtt, hogy az iraki alkotmány szerint jogában áll értékesíteni kőolajat. Egyúttal azt írták, az amerikai bíróságnak eleve nincs joghatósága az ügyben, mivel az olaj feletti tulajdonjog kérdése az iraki jogra és igazságszolgáltatásra tartozik.