Index Vakbarát Hírportál

Iszlám szélsőségest foghattak el Ausztriában

2014. szeptember 2., kedd 20:38

Őrizetbe vettek egy 29 éves csecsen férfit az alsó-ausztriai Heidenreichsteinben, akit azzal gyanúsítanak, hogy az országot elhagyva csatlakozni akart a Szíriában harcoló iszlám szélsőségesekhez. A feltételezett iszlám szélsőségest szombaton fogták el, a helyi ügyészség közlése szerint pedig kedden vizsgálati fogságba helyezték, írja az MTI.

A férfivel kapcsolatban azt feltételezik, hogy tavaly már harcolt az iszlamista szélsőségesek oldalán Szíriában. Tavaly decemberben orvosi kezelésre utazott Ausztriába, ahol aztán menedékjogot is kért, ám kérvényét első fokon elutasították, ami ellen panaszt nyújtott be.

Az ügyészség szóvivője elmondta: a férfi ellen eljárás folyik terroristaszervezetben való részvétel miatt, ami az osztrák törvények szerint egytől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Az eset kapcsán Johanna Mikl-Leitner osztrák belügyminiszter kijelentette, hogy a szélsőségesek nem találhatnak menedéket Ausztriában.

Nem egy népcsoport, vagy a menekültek, vagy az iszlám ellen küzdünk, hanem a dzsihádisták ellen

– fogalmazott.

Az MTI információi alapján augusztus végén Burgenlandban kilenc, Karintia tartományban pedig további öt feltételezett iszlám szélsőségest vettek őrizetbe az osztrák hatóságok. Mindannyiukat azzal gyanúsítják, hogy csatlakozni akartak a Szíriában harcoló iszlamista szélsőségesekhez. Valamennyien menekült jogállással rendelkeztek Ausztriában.

Rovatok