Legszorosabb szövetségesei is bizalmatlanul nézik Moszkva lépéseit Kelet-Ukrajnában. Oroszország az orosz anyanyelvűek védelmére hivatkozva foglalta el – orosz szóhasználatban csatolta vissza – a Krímet és ezzel érvelve támogatja Donyeck és Luganszk megye szeparatistáit.
Ám amit a Kreml Ukrajnával szemben tesz, azt figyelmeztető jelként értelmezi Belarusz és Kazahsztán is.
A héten három orosz hírügynökséget beperelve fordult orosz bírósághoz egy belarusz férfi, mert a hírekben a Belorusszia kifejezést használták országára.
A látszólag apró különbségnek valóban van jelentősége – kérdés persze, hogy az orosz bíróság igazat ad-e az erkölcsi károk miatt 14 ezer rubelt (egy rubel kb 6 forint) – követelő férfinak.
Belorusszia a Szovjetunió tagköztársasága volt – egyébként az Ukrán Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársasághoz hasonlóan önálló tagsággal az ENSZ-ben, ahol így Moszkvának lényegében három szavazata volt –, míg Belarusz az 1991-ben függetlenné vált ország neve.
Az orosz köznyelvben gyakran keveredik a kettő, de kétségtelen, hogy a hírekben politikai többletjelentése van annak, hogy melyik forma bukkan fel. A Regnum állami hírügynökség következetesen Belorussziát használ, ami szerinte pusztán az orosz nyelv sajátosságaiból adódik. (Igaz, a moszkvában élő belarusz férfi nem ezt a hírügynökséget, hanem az átnevezés alatt álló állami Ria Novosztyit, és a magántulajdonban lévő RBK-t és a Lenta.ru-t perelte be.)
Hogy az országa függetlenségének megsértéséért aggódó Kirill valójában Minszk utasítására indította-e a pert nem tudni, de kétségtelen, hogy a belarusz elnök is tőle eddig szokatlan jelét adta a belaruszság hangsúlyozásának. Az országot 20 éve irányító politikus – akit az EU-ban többen a kontinens utolsó diktátorának neveztek, legalábbis az ukrán válság előtt – eddig szinte kizárólag oroszul szólalt fel nyilvánosan. Idén azonban első alkalommal belaruszul mondta el a függetlenség napi beszédét – hívta fel a figyelmet a Guardian. (Az országban egyébként csak ez a hivatalos nyelv, bár az orosz minden szinten elterjedt, a hivatalokon át az állami tévéig.)
Lukasenko többször sajátos politikai táncot lejtett Moszkva és Brüsszel között lavírozva, ám gazdasági kapcsolatai, energetikai függése nyomán végül Oroszország befolyása győzött: Belarusz az orosz vezetésű Vámszövetség (TSZ) tagja lett, Kazahsztánnal együtt. Minszk ugyan többször kifogást emelt az orosz vámpolitika aszimmetrikussága ellen a TSZ-en belül, de nem ért célt.
A belarusz vezető egyensúlyozását mutatja, hogy korábban óvatosan szolidaritását fejezte ki Kijevnek, kőolaj szállítását ígérve Ukrajnának. Mozgásterét igyekezhetett szélesíteni azzal is, hogy helyt adott az ukrán és az orosz elnök találkozójának is az EU képviselője jelenlétében. Kedden pedig arról nyilatkozott, hogy a tárgyalás létrejötte Petro Porosenko érdeme is, Vlagyimir Putyin mellett.
Finoman Moszkvának odaszúrt kijelentve, hogy „a mi szláv világunkban tűz ütött ki”, és megbocsáthatatlan lenne, ha valaki ezt saját érdekei szerint akarná kihasználni.
Moszkva azonban repedéseket okozott a szoros kazah szövetségben is. Putyin a múlt héten eléggé kétértelműen Kelet-Ukrajna függetlensége mellett szólt – az elnök szóvivője később közölte, hogy nem jól értették az elhangzottakat – ám Kazahsztánban a beszéd egy másik mondata csapta ki a biztosítékot.
„Nurszultan Nazarbajev egyedülálló dolgot tett: államot hozott létre ott, ahol az sosem volt” – mondta a kazah elnökről Putyin. A kétértelmű dicséretet még tovább fokozta, kijelentve, hogy Nazarbajev „bölcs és tapasztalt vezető”, aki „sose menne népe érdekével szemben” – ami, tekintettel arra, hogy a 16 milliós ország 30 százalékát oroszajkúak lakják, inkább felért egy figyelmeztetéssel.
Ami valószínűleg az is volt. Putyin szavai ugyanis azután hangzottak el, hogy Porosenko és az orosz elnök találkozóján – amellyel egy időben a TSZ tagállam vezetőjeként a kazah elnök is jelen volt – Nazarbajev kijelentette: Kazahsztán érdekeit nem sérti, ha Ukrajna megköti a társulási szerződést az EU-val.
A kazah nyilatkozat szöges ellentétben állt azzal, amit ezzel kapcsolatban a Kreml vall.
Az olajban és földgázban gazdag – a közép-ázsiai térségben messze a legsikeresebb országot már a szovjet érában is irányító politikus eddig is ügyesen lavírozott a Nyugat és Oroszország között, és energiaexportőrként önállósította magát Kína irányába is, alaposan gyengítve Pekinggel szemben Moszkva kőolaj- és földgázexportot érintő pozícióját.
Azt azonban korábban is érezte Nazarbajev, hogy
nehogy Oroszország valóban bejelentse igényét a huszadik század során átadott térségre. Ezzel függött össze, hogy az ország déli csücskében lévő Almatiból a fővárost északra, az egykori Celinográdba vitte. A később Asztanává átnevezett városban hatalmas fejlesztések zajlottak, ami egyúttal az ország növekvő gazdasági erejét is szimbolizálta. A fontolva haladó Nazarbajevre jellemző módon a főváros áthelyezését így kommentálta:
„Így legalább közelebb van Moszkvához.”
Ám a kazah elnök lojalitása láthatóan nem olyan végtelen, mint az egykor a Kazár birodalomnak is helyet adó ország sztyeppéi. Putyin vitatott beszéde után Nazarbajev kijelentette: Kazahsztán kész kilépni az Eurázsiai Gazdasági Közösségből, ha úgy érzi, hogy függetlenségét ott bármi veszélyeztetné.