Index Vakbarát Hírportál

Maláj szakértők repülnek Kijevbe

2014. szeptember 7., vasárnap 08:34



A malajziai rendőrfőnök, Halid Abu Bakar vasárnap bejelentette: hétfőn harminc maláj szakértő és rendőr repül Kijevbe, hogy egyhónapos szünet után újrakezdjék a vizsgálatot a július közepén lezuhant utasszállító becsapódásának helyszínén. Később még ötvenen csatlakoznak majd hozzájuk, írja az MTI.

A rendőrfőnök azt nem mondta meg, mikor lesz lehetőségük eljutni a tragédia helyszínére. A szakértőkkel és a rendőrökkel nagyjából egy időben Ukrajnába utazik a maláj védelmi miniszter, Hisamuddin Husein  is, hogy ezt elősegítse. Felkeresi Oroszországot és Hollandiát is, hogy tárgyaljon a vizsgálattal kapcsolatos kérdésekről.

A maláj nemzeti légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe Donyeck megyében, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen zuhant le július 17-én. Senki sem élte túl a katasztrófát, mind a 298-an meghaltak. Az ausztrál, maláj és holland szakértők eddig kevesebb mint egy hetet töltöttek a helyszínen, augusztus 6-án hazautaztak, mert a harcok miatt túl veszélyesnek tartották a munka folytatását. Bakar korábban azt mondta, hogy a szakértők a becsapódás helyszínének kevesebb mint a felét tudták átfésülni, és egyetlen roncsdarabot se tudtak onnan elszállítani.

Péntek este óta elvileg tűzszünet van érvényben. Najib Razak, a maláj miniszterelnök szombaton azt mondta, hogy "meglehetősen meggyőző" hírszerzési információk állnak a rendelkezésre a katasztrófa okairól, de össze kell még gyűjteni a helyszínen lévő bizonyítékokat. Razak szerint a szakértőknek néhány hétre van szükségük ehhez.

Rovatok