Index Vakbarát Hírportál

Skócia: minden lehet, és az ellenkezője is

2014. szeptember 14., vasárnap 15:00

Teljesen bizonytalanná vált az utolsó kampányhétvégére a csütörtöki skóciai függetlenségi népszavazás esélyeinek megítélése a közvélemény-kutató intézetek egymásnak homlokegyenest ellentmondó legújabb felmérési adatai miatt, éppen ezért mindkét tábor a saját győzelmét jósolja.

A Sunday Timesban megjelent legfrissebb vizsgálat gyakorlatilag holtversenyt jelez: a bizonytalan szavazók kiszűrésével számolva 50,6 százaléknyian voksolnának a brit unió fenntartására, 49,4 százaléknyian Skócia elszakadására. A Sunday Telegraph-nak készített felmérésben ugyanakkor eddig soha nem mért, 8 pontos előnyt mutattak ki a függetlenségpárti tábornak, eszerint az elszakadást a választók 54 százaléka támogatná, 46 százalék ellenezné.

Ehhez képest az Observernek készített felmérésben az elszakadást ellenzők 6 százalékos, míg a függetlenségellenes kampányt vezető Better Together nevű szervezet megbízásából készített felmérésben 8 százalékos volt az elszakadást ellenzők előnye.

Mi lesz a fonttal?

David Cameron brit miniszterelnök hétfői skóciai kampánybeszédében az előzetesen ismertetett részletek szerint kijelenti majd: ha a skótok igennel szavaznak az elszakadásra, akkor nem lesz visszaút, „Skócia és az Egyesült Királyság útjai örökre szétválnak".

A font megosztásának esélyeiről a függetlenségpárti Alex Salmond skót miniszterelnök azt mondta, várakozása szerint – London jelenlegi hivatalos elzárkózása ellenére – a népszavazás után ebben a kérdésben „a józan ész" kerekedik majd felül, és sikerül majd megállapodni a font közös használatáról a brit kormánnyal. Salmond szerint ugyanis a referendum megtartása után már nem lesz érdeke a brit kormánynak akadályokat gördíteni Skócia függetlenné válása elé.

A skót kormány kétoldalú megállapodással szeretné megtartani a fontot fizetőeszközéül Skócia függetlenné válása esetén is. London azonban a népszavazási kampány első pillanatától folyamatosan és mereven elzárkózik attól, hogy hivatalosan valutaunióra lépjen a független Skóciával, arra hivatkozva, hogy Nagy-Britannia nem vállalhatja magára „egy külföldi ország" pénzügyi-költségvetési kockázatait.

A vasárnapi BBC-interjúban Skócia EU-tagsági esélyeiről Alex Salmond azt mondta: a népszavazás után másfél évig fog tartani a szétválási folyamat, és ez bőven elégséges idő ahhoz, hogy megállapodásra lehessen jutni Skócia önálló EU-tagságának feltételeiről.

Az Európai Bizottság leköszönő elnöke, José Manuel Barroso a BBC televíziónak nyilatkozva nemrégiben kijelentette: ha egy olyan új ország, amelyik egy jelenlegi EU-tagállamból vált ki, önállóan csatlakozni kíván az EU-hoz, akkor új csatlakozási kérelmet kell benyújtania, és ezt az összes többi tagállamnak egyhangúlag jóvá kell hagynia.

Harry egységet szeretne

Alex Salmond a vasárnapi BBC-interjúban megerősítette: a skót kormány azt szeretné, ha II. Erzsébet királynő maradna a független Skócia alkotmányos államfője. Hangsúlyozta, hogy ez nemcsak a jelenlegi brit uralkodóra, hanem utódaira is vonatkozik.

Harry herceg, a királynő unokája ugyanakkor komoly feltűnést keltve egyértelmű utalást tett arra, hogy reményei szerint Skócia a jövőben is az Egyesült Királyság része marad. Harry a maradandó sérüléseket szenvedett brit és nemzetközösségi katonák megsegítésére kezdeményezett nagyszabású éves nemzetközi sportrendezvény, az Invictus Games vasárnapi záróünnepsége előtt kijelentette: szeretné, ha a jövő évi Invictus-játékokat is az Egyesült Királyságban tartanák, például Glasgow-ban (a legnagyobb skót városban), írja az MTI.

A királyi család hivatalosan semleges álláspontot foglal el a skót népszavazás ügyében, de Harry herceg kijelentése egyértelmű jelzés arra, hogy az udvar valójában Skócia maradását pártolná.

Rovatok