Formai okokra hivatkozva elutasította a szlovák alkotmánybíróság, hogy megvizsgálja azt a beadványt, amely szerint a kettős állampolgárságot kizáró szlovák állampolgársági törvény alkotmányellenes.
A beadványt harminc ellenzéki képviselő nyújtotta be, vitatva, hogy jogszerű megfosztani szlovák állampolgárságuktól azokat, akik egy másik állampolgárságot is felvesznek.
A bedványt készítű csoport vezetője, Gál Gábor az alkotmány azon cikkelyére hivatkozott, miszerint „akaratán kívül senki sem veszítheti el szlovák állampolgárságát” – írta a Bumm.sk.
A törvényt Robert Fico kormánya idején fogadták el, az időzítés alapján az egyszerűsített honosítási eljárás magyarországi elfogadására reagálva. A törvény alapján 866 szlovákiai vesztette el állampolgárságát, igaz többségük nem magyar, hanem osztrák, német, cseh állampolgárságot szerzett.
A pozsonyi belügyminisztérium most a törvény enyhítésén dolgozik: eszerint azok a kettős állampolgárok nem veszítik el szlovák állampolgárságukat, akiknek állandó lakhelyük van az új állampolgárságot adó országban. Mivel a magyarországi egyszerűsített honosítási eljárás lényege épp az volt, hogy úgy is megkaphatják a magyar állampolgárságot a határon túliak, hogy nem rendelkeznek magyarországi lakóhellyel, az enyhítési tervből érződik, hogy valóban a magyarországi törvényre szabják.
Csalódással értesült a kormány arról, a szlovák alkotmánybíróság elutasításáról – derült ki Semjén Zsolt közleményéből. A kormányfőhelyettes ellenpéldaként Csehországot hozta fel, amely idén január 1-jétől tette lehetővé a kettős állampolgárságot – írta az MTI.
A miniszterelnök-helyettes megjegyezte, hogy a szlovák törvény, amelyet válaszlépésként értelmeztek a magyar állampolgárság kiterjesztésére, valójában döntő többségében szlovákokat sújt, akik nem Magyarország, hanem más országok állampolgárai is. „Ezért a jogszabály nemcsak a magyar, hanem a szlovák emberek érdekeivel és jogaival is ellentétes” – hangsúlyozta. Igaz, a tervezett pozsonyi törvénymódosítás ezt az érvet semmissé teheti.