Index Vakbarát Hírportál

II. Erzsébet nagyon boldog Skócia miatt

2014. szeptember 23., kedd 21:40

A brit uralkodó nagyon boldogan fogadta a hírt, hogy a skót függetlenségi népszavazáson az elszakadást ellenzők győztek, és ezt David Cameron brit miniszterelnök fedte fel akaratlanul a nyilvánosság előtt - írja az MTI. Cameron, aki New Yorkban tartózkodik, Michael Bloomberg volt New York-i polgármesterrel beszélgetett egy keddi rendezvényen, nem számítva arra, hogy szavai eljutnak a helyszínen tartózkodó forgatóstábok mikrofonjaiba is.

A BBC által bejátszott felvételen jól hallhatóan kijelenti Bloombergnek, hogy amikor a hírrel felhívta II. Erzsébet királynőt, az uralkodó "szinte dorombolt örömében" a telefonban. "Soha nem hallottam még senkit ennyire boldognak" - mondta.

Cameron kijelentései a brit protokolláris előírások súlyos megsértését jelentik. Nagy-Britanniában törvényerejű szokásjog ugyanis, hogy a királynő és mindenkori miniszterelnöke beszélgetéseinek részleteit soha egyik fél sem tárja a nyilvánosság elé, még véletlenül sem, ahogy most Cameron tette.

A királyi család minden belpolitikai kérdésben hivatalosan szigorúan semleges álláspontot foglal el, ám a skót népszavazás ügyében nem ez volt az első olyan kiszivárgott részlet, ami arra utalt, hogy a királynő a brit unió fenntartását pártolta.

A brit lapok szerint a királynőt rendkívüli módon aggasztotta a skót függetlenségpártiak lendületes előretörése a referendum előtti hetekben.

Rovatok