Index Vakbarát Hírportál

Ők vették fel rejtett kamerával az Iszlám Állam hétköznapjait

2014. szeptember 27., szombat 09:20

Rakka, az Iszlám Állam kvázi fővárosa, a külvilág számára csak ehhez hasonló felvételeken keresztül megismerhető. Egy fiatallal, aki az életét kockáztatva dokumentálja a város hétköznapjait egy csoport tagjaként, a VICE készített interjút.

Az életét kockáztatta az a szíriai nő, aki rejtett kamerával járta be Rakkát, a szíriai várost, melyet az Iszlám Állam fővárosának tekint – írtuk korábbi cikkünkben. A felvételen, melyet a France 2 mutatott be, jól látható, hogy sok fegyveres látható az utcán, egy helyen feltűnik egy kalasnyikovval járó muszlim nő is, aki a játszótérre tartott a gyerekeivel. Feltűnik egy internetkávézó is, ahol fiatal nők tökéletes franciasággal biztosítják anyjukat, hogy jól vannak, és eszük ágában sincs visszamenni.

Rejtett kamerás felvétel az Iszlám Állam fővárosából

Eredetileg Asszád rezsimje ellen tiltakoztunk, de miután az ISIS átvette a hatalmat, belevágtunk abba, hogy felvegyük az ő bűneiket.

Ezt Abu Ibrahim Raqqawi, az ISIS bűneit dokumentáló csoport egyik tagja mondta a VICE-nak, a férfi 22 éves, eredetileg orvosi egyetemre járt, mielőtt aktivista lett.

A Rakkát csendben lemészárolják (Raqqa is being slaughtered silently) kampányt azért indítottuk, hogy dokumentáljuk az ISIS bűneit. Posztoltunk kivégzéseket, keresztre feszítéseket. Több szentbeszédet tartottak ellenünk, mondván, hogy Allah ellenségei vagyunk.

– mondta, hozzátéve, hogy eredetileg 17-en voltak, de egyiküket elkapták és kivégezték. Raqqawi két hete elhagyta Rakkát, Törökországba ment, de családja még mindig az Iszlám Államban van.

A nők a legveszélyesebbek

A csoportnak nincsenek speciális eszközei, a telefonjukkal próbálnak rögzíteni dolgokat, de az ISIS kamerákat szerelt fel szerte a városban, és ellenőrző pontokat állítottak fel, így ellenőrizve a lakosságot. Az internetkávézókat is megfigyelik, így különösen veszélyes a netre posztolni bármit.

A legveszélyesebb rájuk az al-Hansza csoport, az ISIS női csoportja. Főleg külföldi nőkből áll, amerikai, egyesült királysági, holland és csecsen nőkből. Fegyveresen ellenőrzik a nőket, hogy hordják-e a nikábot és hasonló dolgokat. Nem is mindannyian beszélnek arabul.

Raqqawi szerint nehéz kiszúrni, hogy ki al-Hansza-tag, mert a városban mindenki nikábban jár: „Amikor fotózom, azt sem látom a nőkön a fejkendő miatt, hogy rám néznek-e éppen. Ha egy al-Haszna-tag meglát, elkapnak és azonnal kivégeznek.”

A férfi két nő halálra kövezését is felvette, őket azért végezték ki, mert megcsalták a férjüket. Ugyanakkor hozzátette: szerinte a szexrabszolgaként elhurcolt jazidi lányok története csak propaganda.

A csoport filmjeiből a Wall Street Journal is készített összeállítást, az aktivisták összes Youtube-videóját itt találja:

Élet az Iszlám államban, Szíriában

„Az al-Hasznások azt mondták a nőknek, hogy csak fekete cipőt viselhetnek, színeset nem. Olyan nőket ekresnek, akik hozzámennének az ISIS-harcosokhoz – aki erre vágyik, fehér fátylat kell viselnie a fekete alatt, hogy meglássák. De a nők nem erre vágynak, nem szeretik az ISIS-t” – ecsetelte, felidézve, hogy egy 18 éves lány öngyilkos lett, amikor az apja arra akarta kényszeríteni, hogy pénze és hatalma miatt menjen hozzá egy ISIS-harcoshoz.

Ez egy normális város volt azelőtt, mint bármelyik másik. Voltak női orvosok, ügyvédek, tanárok. Fejkendő nélkül is jártak nők, vegyes város volt, vegyes házasságokkal, éttermekkel. Az egész város támogatja a munkánkat, mindenkinek elege van az Iszlám Államból.

– mondta, ma viszont már csak tanárként dolgozhatnak nők, de nem taníthatnak 6 évnél idősebb fiúkat. Egyébként az oktatás leállt, az Iszlám Állam új könyveket és speciális iskolákat ígért, ahol csak az ISIS által képzett tanárok taníthatnak majd.

Vannak, akik az ISIS-t támogatják

A videóról, ami az egész internetet bejárta, elmondta: készítője Törökországba ment, nem valószínű, hogy visszatérne a városba, ahol alig vannak már aktivisták, és a legtöbb nő csak otthon ülhet. Raqqawi maga is aggódik a családjáért, egy társa apját megfenyegette az ISIS: „Ha nem hagyja abba a fiad, hogy rólunk beszél, nagy bajod lesz belőle” – fenyegették nyíltan.

Ha a Nyugat a szabadságunkat fontosnak tartaná, miért nem bombázták Asszadot, amikor könyörögtünk érte?

– kérdezte Raqqawi, de elmondta: a lakók egy része támogatja a légi csapásokat, mert szeretnének megszabadulni az ISIS-től, hogy végre kiszabadulhassanak a foglyok, és az élet újrakezdődhessen.

Az Iszlám Állam a bombázások bejelentése után keresztények, vagy szökni próbálók és más ártatlan civilek lakásait rekvirálta, kiürítették épületeiket, és az elővárosokba költöztek ki. A nagyobb házakban a lakások egy részét elfoglalják, a többiben civilek laknak – így őket élő pajzsként használhatják. De olyanok is vannak (Raqqawi szerint talán a lakosok tíz százaléka), akik az ISIS-t támogatják, sokan közülük hatalmat vagy pénzt kaptak az Iszlám Államtól.

Rovatok