Index Vakbarát Hírportál

Az amerikaiak nem támogatják az IS elleni szárazföldi beavatkozást

2014. szeptember 29., hétfő 15:34

Egy felmérés szerint az amerikaiak többsége elégedett az Iszlám Állam elleni légi csapásokkal, de elítéli a szárazföldi egységek bevetését.

A CNN és az ORC közös közvélemény-kutatásából az derült ki, hogy a megkérdezett amerikaiak többsége támogatja az USA légi csapásait az Iszlám Állam (IS) ellen, de nem feltétlenül örülne annak, ha újra amerikai bakancsok taposnák a földet Irakban vagy Szíriában. Pedig lehet, hogy erre lesz szükség.

John Boehner republikánus házelnök mintha a volt angol miniszterelnök, Tony Blair szavait ismételte volna meg. Szerinte ugyanis elkerülhetetlen a szárazföldi egységek bevetése, bár arra nem utalt, hogy melyik országnak az egységeiről is lenne szó. Az USA-ban egyre gyakrabban merül fel az amerikai egységek bevetésének kérdése. 

Ezek barbárok, akik meg akarnak minket ölni. Nekünk kell először lépni, különben megfizetjük a tétlenségünk árát.

 – nyilatkozta az Iszlám Államról Boehner, az ABC-nek adott interjújában. 

Nem Boehner az egyetlen, aki szerint szükséges lesz valamilyen formában amerikai egységeket bevetni, még ha csak támogató jelleggel is. A közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 75 százaléka gondolta úgy, hogy valószínű, hogy az USA szárazföldi egységeket fog küldeni az IS megfékezésére. Ez persze nem azt jelenti, hogy támogatják is a lépést – ugyanis 60 százalékuk ellenzi. Ettől függetlenül a légi csapásokkal a válaszadók 70 százaléka elégedett. Abban az esetben, ha mégis bevetnének szárazföldi egységeket, ez a légi csapások mellett az iraki hadsereg és más, moderált szír lázadócsoportok kiképzését és felfegyverezését jelentené. 

Valószínűleg sokan emlékeznek arra, hogy milyen rosszul sült el az afgán lázadók kiképzése még a szovjetek ellen. Abban a kérdésben, hogy egyetértenek-e a kongresszus által is jóváhagyott tervvel, miszerint lázadó csoportokat fegyverrel támogassanak, a megkérdezettek csak 42 százaléka válaszolt igennel.

Ami ennél is érdekesebb, hogy az amerikaiak 40 százaléka gondolja azt, hogy háborúban állnak az Iszlám Állammal, miközben 45 százaléka véli úgy, hogy a terrorszervezet komoly veszélyt jelent az Egyesült Államokra, és csak 51 százalékot foglalkoztat komolyan a háború kimenetele. Sokan amiatt is aggódnak, hogy az Egyesült Államok beavatkozása terrortámadásokat fog előidézni az országon belül, de ettől függetlenül nem akarják, hogy amerikai katonákat küldjenek a háborús zónába. 

Rovatok