Index Vakbarát Hírportál

Ebolásoktól és terroristáktól is tartanak Mekkában

2014. október 2., csütörtök 13:59

Csütörtökön kezdődik és a jövő hétig is eltart az idei mekkai zarándoklat, a haddzs. Ez az iszlám ún.  öt pilléré nek egyike, és a Korán minden hívő számára előírja, hogy lehetőségeihez mérten legalább életében egyszer tegye meg.

A jövő hétbe is belenyúló vallási ünnepet idén szigorú biztonsági intézkedések kísérik, hogy megvédjék a világ minden tájáról érkező zarándokokat két halálos vírustól, az Ebola-láztól és a MERS koronavírustól – ez utóbbi épp most szedi a 300. halálos áldozatát Szaúd-Arábiában. Az Ebola-veszély miatt a Guineából, Libériából és Sierra Leonéból érkezőket nem engedik az országba, de a járvány által felületesebben érintett Nigériából érkezőknek zöld lámpát adnak.

A szaúdiak a hiperszélsőséges Iszlám Állam miatt is joggal idegesek, hiszen az arab Liga tagjaként ők is elkötelezték magukat a szervezet megfékezése mellett, kézenfekvő lenne hát, ha az ISIS a zarándoklat ideje alatt akarna köszönetet mondani. Ezért nem kevesebb, min 85 ezer embert mozgósítottak a nagyjából 1,4 millió külföldi muszlim és a több százezer szaúdi zarándok védelmére.

Rovatok