Index Vakbarát Hírportál

Nem mond le a hongkongi főminiszter

2014. október 2., csütörtök 18:35

Nem tesz eleget a Hongkongban tüntető tömeg kérésének Leung Csun-jing főminiszter és nem mond le, de kormányával kész tárgyalni a követelésekről, közölte sajtótájékoztatóján nem sokkal a tüntetők vezetőjétől kapott határidő előtt. Ugyanakkor közölte azt is, hogy a jelenleg utcára vonult tömeg törvényt sért, és ha megpróbálják elfoglalni a kormány épületeit, rendőri erőket vet be ellenük. 

„A hongkongi kormány mindig kész a párbeszédre a (politikai) reformokról” – hangzott el a sajtótájékoztatón, ahol azt is bejelentette, hogy a térség legmagasabb beosztású köztisztviselője, Lam Carrie folytatná a tárgyalásokat a diákok vezetőivel.

A százezres tömeg azután vonult utcára, mert Peking a korábbi ígéretek ellenére mégsem járulna hozzá, hogy a hongkongiak önállóan induló jelöltek közül választhassanak főkormányzót a következő, 2017-es választásokon. A képviselőik október 1-e éjfélig adtak határidőt Leung Csun-jingnek, hogy lemondjon.

Rovatok