Index Vakbarát Hírportál

Putyin kedvéért előbb ünnepel Belgrád

2014. október 14., kedd 19:53

Putyin lesz a díszvendége a Belgrád felszabadulásának 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségnek. A csütörtöki vizit kedvéért négy nappal előbbre hozták a katonai parádét, hogy a milánói Ázsia-Európa találkozóra tartó orosz elnök útközben megállhasson.

Az EU neheztel

Brüsszel rossz néven veszi, hogy az EU-tagságot távlati célként megjelelölő ország kiemelt vendégként fogadja Putyint, miközben az EU szankciókat vetett be Oroszországgal szemben a Kreml Ukrajnával szembeni politikája miatt. (Milánóban Putyin a tervek szerint tárgyalni fog Petro Porosenko ukrán elnökkel is.)

Brüsszel szerint elvárható, hogy Szerbia harmonizálja külpolitikáját az EU-val, ennek pedig ellentmond az ünnepi fogadtatás, amely során az orosz elnök a legmagasabb szerb állami kitüntetést, a Szerb Köztársaság Ezüst Érdemrendjét is megkapja.

Igaz, a normandiai partraszállás 70. évfordulójára Francois Hollande személyes közbenjárására meghívott vendég volt Putyin, pedig clézott szankciók már akkor is voltak érvényben, amelyek Putyin szűkebb környezetét érintették. A francia elnök kiemelte, hogy nem szabad elfelejteni, azt az áldozatot, amelyet a Szovjetunió hozott a III. Birodalom legyőzéséért.

Tito óvatos volt Sztálinnal

Jugoszlávia felszabadításában a legnagyobb részt Tito partizánhadserege játszotta, az ország határához a Vörös Hadsereg csak 1944 szeptember 12-én ért. Tito ekkor Moszkvába utazott, és megállapodott Sztálinnal arról, hogy a szovjet erők csak Jugoszlávia északi részén, a Vajdaságon vonulnak át és a fronttal együtt elhagyják az országot – írta Major Nándor, Jugoszlávia a második világháborúban című tanulmányában. A megállapodás nyomán Belgrád felszabadításában ugyan részt vett a Vörös Hadsereg, de csak Tito partizánjainak nyomában. Az egy hétig tartó harcok október 20-án fejeződtek be.

4 milliárd vs. 32 milliárd

Szerbia 2007-2013 között az EU-ba 33,6 milliárd euró értékben exportált, míg Oroszországba ugyanezen idő alatt 4,2 milliárd euróért. Befektetésekben is nagy a különbség az EU javára a hat év alatt 9,2 milliárdot, Oroszország 2,5 milliárdot fektetett be – emlékeztetett az MTI.

Ráadásul Oroszország fontos külpolitikai partner, miután Moszkva nem ismeri el Koszovót és az ENSZ BT állandó tagjaként meg tudja vétózni, hogy az albán többségű egykori szerb tartományt felvegyék az ENSZ-be.

Moszkva a közelmúltban félmilliárd euró hitelt adott az ország költségvetési hiányának pótlására, és hasonló összeget Szerbia vasúthálózatának fejlesztésére.

Szerbia fontos útvonala a Déli Áramlatnak is. Igaz, a szoros kapcsolat ellenére Szerbia az egyetlen ország, ahol az Oroszországot a Fekete-tengeren és a Balkánon át az EU-val összekötő gázvezeték megvalósítására létrejött vegyesvállalatban az orosz fél több mint ötven százalékot birtokol.

Rovatok