Tizenhat meleg és leszbikus pár külföldön kötött házasságát anyakönyvezte Ignazio Marino, Róma főpolgármestere szombaton, a Vatikánban tartott püspöki szinódus zárónapján. Az olasz püspöki kar tiltakozott, Mariano azonban fontosnak tartotta az eseményt, mert az a célja, hogy városában mindenkinek egyenlő jogokat biztosítson.
A Capitolium-dombon levő római főpolgármesteri hivatalban Ignazio Marino elsőként egy tizenhat éve együtt élő és 2009-ben a spanyolországi Barcelonában összeházasodott olasz leszbikus pár esküvőjét regisztrálta. A kivétel nélkül külföldön házasságot kötött párokat rokonaik és barátaik kísérték el. Több meleg és leszbikus pár a béranyával világra hozott, vagy örökbe fogadott gyermekeivel érkezett.
A városháza előtti teret rendőrkordon védte az azonos neműek közötti házasságokkal szemben tiltakozó tüntetőktől. Ignazio Marino, a balközép kormányerő, a Demokrata Párt (PD) politikusa, és pártja a héten jelentette be, hogy törvénnyel kívánja rendezni a melegek és leszbikusok párkapcsolatait.
Angelino Alfano olasz belügyminiszter október elején az olasz városok hatóságaihoz intézett körlevélben hangsúlyozta, hogy a hatályos olasz jogszabályok értelmében az azonos neműek között külföldön kötött házasságok Olaszországban érvénytelenek, nem anyakönyveztethetők. A külföldön kötött meleg és leszbikus házasságokat ugyanis többek között már Milánóban és Nápolyban is regisztrálhatták az anyakönyvi hivatalokban.
Az olasz püspöki kar (Cei) elítélte Ignazio Marino kezdeményezését, amelyet önkényesnek és elfogadhatatlannak nevezett. Az azonos nemű párkapcsolatok témaként szerepeltek a vatikáni püspöki szinóduson is, amely ezeket nem tartotta egyenjogúnak a férfi-nő közötti házassággal.