Index Vakbarát Hírportál

Egy magyar, aki nem tapsolt Putyinnak

2014. október 22., szerda 11:27

A Kurir című szerb bulvárlap kikezdte azokat az ellenzéki képviselőket, akik nem tapsoltak Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a csütörtöki belgrádi katonai parádén.

Az újság kinagyított képrészletekkel bizonyítja, és szégyennek nevezi, hogy a VIP-részleg előtt vonuló Putyint hárman látványosan bojkottálták. Köztük van Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti frakcióvezetője is, aki rezzenéstelen arccal állt.

A pálmát azonban valószínűleg azok a politikusok vitték el, akik magukról megfeledkezve előkapták a telefont, és megörökítették a vissza nem térő pillanatot. Így tett Žarko Obradović volt oktatási miniszter is.

Írtam Pásztor Bálintnak, megkérdeztem tőle, miért reagált így.

Ez nem a véletlen műve vagy figyelmetlenség eredménye volt, hanem véleménynyilvánítás. A vendégnek járó tiszteletet megadtam azzal, hogy felálltam, amikor az orosz köztársasági elnök elvonult a dísztribün előtt. A taps, mint tetszésnyilvánítás nem kötelező eleme a protokollnak

– válaszolta.

Vlagyimir Putyin Belgrád felszabadításának hetvenedik évfordulóját ünnepelte a szerb vezetőkkel. Sűrű programja miatt a tervezettnél négy nappal korábban tartották meg a parádét.

Rovatok