Legalább harminc fiatal brit dzsihádista szeretett volna hazamenni az Iszlám Állam kötelékéből, a terrorszervezetben azonban halálosan megfenyegették őket, írta a Guardian.
A fiatal terroristák azután döntöttek így, hogy egyik 19 éves porsmouth-i társuk elesett Kobaniban, ahol hetek óta harcol az IÁ, kurdok, szíriaiak, miközben a nyugati csapatok fokozódó légicsapásokat mérnek a városra.
Legalább 30 olyan britről is tudnak, akik eredetielg az Assad-rezsim ellen mentek harcolni Szíriába, de idő közben bekelekeveredtek az IÁ köreibe, és már nem tudnak szabadulni, állítja egy korábbi guantanamói fogoly, Moazzam Begg.