Index Vakbarát Hírportál

Írországban a vízadó miatt vonultak tömegek az utcára

2014. november 1., szombat 19:57

Tízezrek vonultak utcára Írországban szombaton, hogy tiltakozzanak a vízdíj bevezetése, illetve az az utóbbi öt évben bevezetett egyéb takarékossági intézkedések ellen, írja az MTI.

Ez nemcsak a vízről szól, hanem az elmúlt öt évről

- mondta egy 55 éves tüntető a Reuters brit hírügynökségnek, arra panaszkodva, hogy megszorítások miatt a kocsiját, élet- és betegbiztosítását is fel kellett adnia.

A Reuters becslése szerint csak Dublin központjában mintegy húszezren gyűltek össze az elmúlt évek legnagyobb kormányellenes tiltakozásán, amelyet nem ellenzéki pártok, hanem civilek kezdeményeztek.

Tucatnyi más városban is tüntetést tartottak az újonnan bevezetendő vízdíj ellen, amely becslések szerint évi 200-400 eurós (61-122 ezer forint) többletkiadást jelenthet a háztartásoknak Írországban, ahol eddig más adóbevételekből fedezték a vízszolgáltatást.

Bár Írország tavaly év végén visszafizette a tartozását az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap felé, és idén a kormány 5 százalékos gazdasági növekedésre számít, az utóbbi hónapokban a vízdíj központi téma lett az ír sajtóban, és a hagyományos pártokkal szembeni elégedetlenség egyik jelképévé vált.

Rovatok