Index Vakbarát Hírportál

Putyin a legbefolyásosabb a világon

2014. november 5., szerda 18:50

Már zsinórban második éve Vlagyimir Putyin a világ legbefolyásosabb embere a Forbes listájában, megint Barack Obama amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnököt előzi meg. Az első öt egyébként nem változott tavalyhoz képest, a 4. Ferenc pápa, majd pedig a legbefolyásosabb nőként Angela Merkel német kancellár következik.

A lap munkatársai a rangsor összeállításakor számításba vették, hogy Oroszország Putyin vezetése alatt márciusban bekebelezte a jogilag Ukrajnához tartozó Krím félszigetet, valamint azt, hogy az orosz elnöknek ezután sikerült megegyeznie Pekinggel egy 4 ezer kilométer hosszú kerülő gázvezeték megépítésében, amellyel évi 61 milliárd köbméter földgázt terveznek továbbítani Ázsiába és a csendes-óceáni térségbe.

A lista szerkesztői szerint Obama kezdetben határozatlannak tűnt mind az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó ebolajárvány, mind pedig az Iszlám Állam elleni küzdelemben. Az amerikai elnök tekintélyét szerintük a fergusoni zavargások is aláásták. Obamának „van hatalma, de úgy tűnik, vonakodik használni", írják.

A Forbes úgy értékelte, hogy a politikai hatalom a befolyás szempontjából fontosabb tényező, mint a gazdasági erő. Ennek megfelelően a top10-be hét politikus került be. Bill Gates, a Microsoft tulajdonosa a 7. a listán.

Először került fel a listára Narendra Modi indiai kormányfő, Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök és Abu Bakr el-Bagdádi is. Az Irakban és Szíriában hatalmas területeket elfoglaló dzsihadisták vezetője az 54. a sorban a lap összeállításában.

A Forbes adatai szerint a világ legbefolyásosabb személyiségeinek kiválasztásakor négy tényezőt vesznek figyelembe: az emberek számát, akiknek az életére az illető hatással van, az ellenőrzése alatt álló pénzügyi forrásokat, vizsgálják azt is, hogy hatásköre több területre terjed-e ki, továbbá azt, hogy miként használja fel a kezében lévő hatalmat a világ megváltoztatására.

Rovatok