Index Vakbarát Hírportál

Újabb amerikai légi csapás volt Szíriában

2014. november 6., csütörtök 14:58

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet Szíriában működő szárnyára, a szélsőséges an-Nuszra Front hadállásaira mért légi csapásokat az amerikai légierő, a támadásokban többen életüket vesztették – számoltak be csütörtökön szíriai ellenzéki csoportok, amelyek egyike mészárlásnak minősítette a történteket.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet közölte, hogy a csütörtökre virradó éjszaka végrehajtott támadásokban, amelyek egyebek mellett az an-Nuszra Front Harim városában található főhadiszállására irányultak, többen meghaltak, köztük két gyermek is, írja az MTI. A Sám nevű ellenzéki hálózat úgy tudja, hogy összesen négy gyermek van a halálos áldozatok között, és a lebombázott épületek törmelékei között továbbra is sok sebesült fekszik.

A Foreign Policy című amerikai folyóirat arról számolt be, hogy a támadások célpontja az an-Nuszra Front szövetségesének számító Horászán terrorcsoport volt, amelyre az amerikai légierő öt alkalommal mért csapást. A Horászán csoport az al-Kaida veteránjait tömöríti, akik valószínűleg merényleteket terveztek az Egyesült Államok ellen.

Az elmúlt napokban az an-Nuszra Front Szíria északnyugati részén, Idlíb közelében több települést foglalt el, amelyek közül néhány a mérsékelt szíriai ellenzék ellenőrzése alatt állt. A mérsékeltnek számító, Bassár el-Aszad szíriai elnök ellen küzdő felkelőcsoportok Washington támogatását élvezik.

A Fehér Ház korábban közölte, megfelelő felszereléssel és képzéssel segíti a szíriai felkelők küzdelmét azért, hogy csapataik szárazföldön vehessék fel a harcot az Iszlám Állammal.

Rovatok