Index Vakbarát Hírportál

George W. Bush: Szaddám Huszein nem hitt nekem

2014. november 9., vasárnap 16:44

George W. Bush volt amerikai elnök arra számított 2003-ban, amikor katonai akcióval fenyegette meg Irakot, hogy Szaddám Huszein diktátor majd elhagyja a közép-keleti országot.

Az Egyesült Államok 2001-től 2009-ig hivatalban lévő elnöke a CBS amerikai tévétársaságnak adott, vasárnap közzétett interjújában elárulta: meglepetésként érte, amikor megtudta, hogy Irak akkori vezetője nem vette komolyan Washington fenyegetését. 

Szaddám Huszein az elfogását követően állítólag azt mondta az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egyik tisztségviselőjének, hogy egyszerűen nem hitte el, amit Bush mondott. A volt amerikai elnök az interjúban megjegyezte: értetlenül állt a dolog előtt. "Nem értem, hogy kételkedhetett a szavaimban" - fogalmazott.

Szaddám Huszein hatalmát 2003 tavaszán döntötte meg az Egyesült Államok szövetségeseivel, az ENSZ felhatalmazása nélkül indított háborúban. A diktátort később az új iraki hatóságok kivégezték. Washington katonai fellépését az iraki tömegpusztító fegyverek jelentette fenyegetéssel indokolta, de mint utólag kiderült, alaptalan volt az amerikaiak félelme. A háború Irakot egy máig tartó vallási és etnikai belső  konfliktusba sodorta.

Bush az interjúban megerősítette, hogy nem bánja az iraki beavatkozást, úgy gondolja, ez volt a helyes döntés. "Amit sajnálok az az, hogy ismét felemelkedett egy erőszakos csoport. Ez az al-Kaida plusz" - fogalmazott Bush az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet iraki és szíriai előretörésére utalva. Hangsúlyozta: az IÁ-t le kell győzni.

Rovatok