Index Vakbarát Hírportál

Obama elgondolkozik Aszad megdöntésén?

2014. november 13., csütörtök 14:03

Barack Obama amerikai elnök megkérte a nemzetbiztonsági tanácsadóit, hogy vizsgálják felül az Egyesült Államok szíriai politikáját, miután belátták, hogy az Iszlám Államot nem lehet szíriai politikai átmenet és Bassár el-Aszad elnök elmozdítása nélkül legyőzni, állították névtelenül nyilatkozó magas rangú tisztviselők és diplomaták a CNN-nek.

Ezzel hallgatólagosan elismernék, hogy az eredeti stratégiával elszámolták magukat: ez alapján először Irakban csaptak le az Iszlám Államra, majd pedig Szíriában is bombázni kezdték az állásaikat és harcosaikat, de Aszaddal szemben nem léptek.

A héten már négyszer hívták össze a nemzetbiztonsági tanács ülését, és az egyik megbeszélésen Obama is jelen volt, másokon pedig például John Kerry külügyminiszter vett részt. A téma elsősorban az volt, mennyiben illeszkedik a szíriai stratégiájuk az Iszlám Állam elleni stratégiájukba.

Más források tagadták, hogy Obama valóban felülvizsgálatot rendelt volna el, de azt elismerték, hogy vannak viták a stratégia lényegi elemei körül, és számos kérdésben nem ért mindenki egyet.

Ben Rhodes, a helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó arról beszélt a CNN-nek, hogy nincs formális felülvizsgálatról szó. De azt is át kell gondolniuk, hogy haladnak a szíriai mérsékelt ellenzék felkészítésében az Iszlám Állam, végső soron pedig Aszad rezsime ellen.

A nyilatkozó tisztviselők hangsúlyozták, hogy Aszad mágnesként vonzotta a szélsőségességet Szíriában, Obama pedig már világossá tette, hogy elvesztette minden legitimációját.

A CNN szerint az Egyesült Államok eredetileg úgy tervezte, hogy a szíriai beavatkozással Irakban is előnyt szerez, és először ott győzik le az IS fegyvereseit. Közben arra is időt kaptak volna, hogy kiképezhessék a mérsékelt felkelőket az Iszlám Állam ellen. Ugyanakkor a Szabad Szíriai Hadsereg nehezen tudja felvenni a harcot Aszad katonáival és az Iszlám Állam mellett más szélsőséges szervezetekkel, mint az al-Kaida szíriai fiókszervezetével, az an-Núszra Fronttal.

Rovatok