Egy műholdfelvétel szerint a malajziai légitársaság Ukrajnában lezuhant Boeing-777-esét egy vadászgéppel lőtték le, írja az MTI. Legalábbis ezt állították a Pervij kanal orosz állami tévében, ahol nem is törődtek olyan apróságokkal, miszerint a képen látható Boeing nem is olyan típusú, mint ami valójában lezuhant.
A csatorna esti híradójában ugyanis bemutattak
amelyet szakértői feltételezések szerint brit vagy amerikai kémműhold készíthetett. Ezen a fotón állítólag a július 17-én Donyeck körzetében lelőtt Boeing-777-es repülőgép látható a szerencsétlenség előtti pillanatokban.
A fotót a tévé beszámolója szerint egy bizonyos George Bild, a híres Massachusettsi Műszaki Egyetemen végzett, és több mint két évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező repülésügyi szakember juttatta el emailben az Orosz Mérnökök Szövetségéhez.
A szervezet alelnöke, Ivan Andrijevszkij szerint a műholdfelvétel valódi, és
Mihail Leontyev, az orosz állami tévé kommentátora szerint MIG-29-es vadászgépről van szó, és az biztosan nem orosz volt.
A Vlagyimir Putyin orosz államfő környezetéhez tartozó újságíró (aki egyébként a Rosznyefty állami kőolajcég sajtófőnöke), azt is megjegyezte, hogy a G20-as csoportnak az ausztráliai Brisbane-ben szombaton kezdődő csúcstalálkozóján
A kémműhold felvétele szerinte
Ahogy azt korábban az Index is megírta, a júliusi repülőgéptragédiában 298-an vesztették életüket. Többségében hollandok, de volt 43 malajziai állampolgár is a fedélzeten. Kijevben és a nyugati országokban már a holland vizsgálat lezárulta előtt arra az álláspontra jutottak, hogy kelet-ukrajnai, Moszkva-barát szakadárok lőtték le a Boeing 777-est egy orosz gyártmányú, Buk típusú légvédelmi rakétával.
Az orosz tévében bemutatott műholdkép felbukkanása óta egyre több hírportál és repülősblog foglalkozik azzal, hogy a fotó valójában hamisítvány. A whathappenedtoflightmh17.com például azt írja, a képen látható utasszállító nem is Boeing 777-es, hanem Boeing 767-es, a Donyeck feletti felhők pedig gyanúsan megegyeznek azzal az állapottal, amit 2012 augusztusában a Google Maps műholdja rögzített a térségről.
A bakivadászok emellett további furcsaságokat is találtak a bizonyító erejű műholdképpel kapcsolatban:
Az Orosz Mérnökök Szövetsége még augusztusban közölte saját műszaki vizsgálódásainak megállapításait, amelyek szerint a polgári repülőgépet csakis másik repülőről indított rakétával semmisíthették meg.
Az orosz védelmi tárca a katasztrófát követően azt hangoztatta, hogy az orosz műholdak nem észleltek rakétaindítást a katasztrófa idején. Azt is közölték Moszkvában, hogy a malajziai utasszállító közelében, attól 3-5 kilométeres távolságra feltételezhetően egy SzU-25-ös ukrán vadászbombázó repült.
A délkelet-ukrajnai fegyveres konfliktus közepette történt súlyos szerencsétlenség okainak kiderítését célzó vizsgálatok mind a mai napig nem fejeződtek be. A roncsokat sem szállították el a katasztrófa helyszínéről, ahol nemrég újabb emberi maradványokat is találtak.