Párbajra hívta ki Petro Porosenkót a szakadár Luganszki Népköztársaság (LNR) vezetője. Igor Plotnyickij a fegyverválasztás jogát is felajánlotta az ukrán elnöknek, hogy aztán az „ősi szlávok és a kozák atamánok” hagyományait követve lerendezzék a kelet-ukrajnai konfliktust.
„Aki nyer, az szabja meg a vesztes oldalnak a feltételeket” – írta Plotnyickij az LNR által hivatalosnak tekintett honlapján, Porosenko korábbi interjújára reagálva, amelyben az ukrán elnök kijelentette: országa készen áll a háborúra, a hadsereg jobb állapotban van, mint májusi hivatalba lépése előtt.
„Minek haljanak meg emberek, semmisüljenek meg városok? Amikor van mód arra, hogy az ember a saját élete árán ezrekét mentse meg, erkölcsi kötelessége élni ezzel a lehetőséggel” – írta az LNR szakadár vezetője, aki őrnagyi rangban szerelt le még a szovjet hadseregtől 1991-ben. Az elmúlt tíz évet a fogyasztóvédelmi osztály vezetőjeként töltötte Kelet-Ukrajnában.
Plotnyickij a szervezés kereteit is megadta: tíz-tíz segítőt hozhatnak magukkal a felek, és ugyanennyi újságírót. „Nincs kifogásom az élő közvetítés ellen sem, bármelyik csatornán, ha ön is megvalósíthatónak tartja. A helyszín és a fegyver választásának joga is önt illeti” – írta Plotnyickij.
A feltételek – feltéve, ha a párbajt az LNR elnöke nyerné – a következők:
Arra Plotnyickij nem tér ki, hogy a vesztes miként teljesíti a feltételeket, ha életét vesztené a párbajban.
Párbaj ötletét Kijevből csak a külügyminisztérium szóvivője kommentálta egy twitteres bejegyzésben. „Poltnyickij, aki részt vett egy nő, Nagyija Szavcsenko elrablásában és az FSZB-nek való átadásában, az legfeljebb a bírósággal próbálhat párbajozni” – írta Jevhen Perebijnisz, utalva arra, hogy a tiszt annak ellenére, hogy a szeparatisták fogságába került végül oroszországi bíróságon kötött ki.
Valójában a pontos szabályokkal körülírt párbajozásnak nem volt sok évszázados hagyománya Oroszországban. Az eslő regisztrált párbaj csak 1666-ban történt, de Nagy Péter 1715-ben be is tiltotta azt, akasztás terhe mellett. Az akasztás a párbajban elhunytra is vonatkozott – bár ennek érvényesítéséről nincsenek adatok.
Nagy Katalin cárnő alatt megnőtt a párbajok száma, így ő is hozott törvényt az „idegen országokból jött szokás” ellen. Igaz, itt már csak pénzbüntetés, halálos párbaj esetén pedig életfogytiglani száműzetést helyezett kilátásba.
Ennek ellenére a 19. században egyre nőtt a népszerűsége a párbajozásnak, a század végére katonatisztek között már lényegében törvényes volt a konfliktusok rendezésének ilyen módja.
Az orosz irodalom elég sokat veszített azzal, hogy – ellentétben Európa nyugati részével, ahol a párbaj mind formálisabbá vált – az oroszországi párbajok szinte mindig halállal végződtek. Így vesztette életét Alekszandr Puskin és Mihail Lermontov is.