Index Vakbarát Hírportál

Kiléphet az RMDSZ a román kormányból

2014. november 27., csütörtök 14:39 | aznap frissítve

Azt javasolja az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa a párt december 13-ai ülésén részt vevők számára, hogy a szövetség lépjen ki a kormányból - írja a Transindex.ro.

A döntést két tartózkodással, ellenszavazat nélkül hozta a testület - közölte Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Kolozsváron. Kelemen már Victor Pontát is értesítette a döntésről. Mint mondta a Ponta-kormány nélkülük is többségben van, tehát nem a RMDSZ-en múlik az ország politikai stabilitása.

Az RMDSZ elnöke ez nem a kormányzó PSD-nek szóló negatív üzenet, ez a döntés a közösség igényeinek előtérbe helyezéséről szól. A lap korábban azt írta, hogy az RMDSZ vezetői azért szorgalmazták a kormányból való kilépést, mert szavazóik egyértelműen Victor Ponta ellen szavaztak az államfőválasztáson.

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ vezetői a romániai elnökválasztás második fordulójában leadott magyar szavazatokból megértették a magyar választók hangját. A magyar választók mintegy 80 százaléka Klaus Iohannis jobboldali elnökjelöltet támogatta.

Továbbra is támogatni fogjuk azokat a lépéseket, amelyek az életszínvonal növelését, a gazdasági növekedést célozzák

- mondta az elnök, aki hozzátette, csak elméleti lehetőségként veszi számba, hogy az SZKT decemberi ülésén mégis a kormányon maradásról döntsön, mivel az elmúlt 25 évben nem történt meg, hogy a szövetség kisparlamentje megfordítsa a szűkebb vezető testületek döntését.

Az RMDSZ a februári kormányválság után lett tagja a harmadik Ponta-kormánynak, a Szociáldemokrata Párt koalíciós partnereként. Éppen hétfőn iktatták be hivatalába Hegedüs Csillát, a magyar párt által delegált új kulturális minisztert, miniszterelnök-helyettest.

Rovatok