Index Vakbarát Hírportál

Magyar bankkártyacsalót kaptak el Sydney-ben

2014. november 28., péntek 08:41

Egyszerre három kerületben csaptak le Sydney-ben az ausztrál speciális kommandó egységei, hogy elkapják az egyik legnagyobb bankkártyacsaló-bandát, amelynek magyar volt a vezetője - írja a Bors.

A lap szerint a kelet-európaiakból álló banda tagjait Matraville-ben, Randwickben és Darlinghurstben kapták el, lakásaikon pedig több tucat telefont, nagy mennyiségű készpénzt, számítógépeket és másolóeszközöket foglaltak le.

A 39 éves magyar férfit a maroubrai rendőrkapitányságra vitték, csütörtökön pedig bíróság elé is állították, ahol elutasították óvadék ellenében való szabadlábra helyezését. A férfi - akinek személyazonosságát egyelőre nem árulták el - a bankkártyacsaló-banda vezetője volt, a csapatban pedig románok mellett további magyarok is lehettek.

Az ausztrál nyomozóiroda egyik vezetője, Richard Grant szerint jelentős sikert értek el a bűnszervezet felszámolásával. Mint mondta, csak tavaly több mint 63 milliárd forintnak megfelelő összeget loptak el a bankkártyacsalók. Azt nem tudni, hogy ebből az összegből mennyi került a most elfogott banda tagjaihoz.

Rovatok