Az ellenzéki oroszbarát kommunista párt áll győzelemre a vasárnap megtartott moldovai parlamenti választás első részeredményei alapján - közölte az éjjel a központi választási bizottság, a szavazatok 47 százalékának összesítése alapján.
Jelenleg a voksok 22,4 százalékát tudhatják a magukénak a szocialisták (PSRM), akik azt szeretnék, hogy Moldova fordítson hátat az Európai Uniónak és az Oroszország vezette gazdasági tömbhöz, az Eurázsiai Gazdasági Szövetséghez csatlakozzon. A Vladimir Voronin volt államfő vezette, szintén oroszbarát kommunisták (PKRM) 19,2 százalékos részeredménnyel követik őket a második helyen.
Az országot 2009 óta kormányzó Európa-barát koalíció tagjai, a liberális demokraták (LDPM) és a demokraták (LP) 16, illetve 16,4 százalékkal a harmadik-negyedik helyen állnak. A koalícióhoz tartozó liberális párt (LP) 7,3 százalékon áll, és ezzel ötödikként átlépte a parlamentbe jutás 6 százalékos küszöbét.
A voksolás tétje az, hogy az EU-tag Románia és Ukrajna között fekvő ország az európai integráció útján halad-e tovább, vagy inkább Oroszország felé fordul. A legutóbbi, 2010. novemberi választásokon a Moldovai Köztársaság Kommunista Pártja 39,3 százalékot, a Moldovai Liberális Demokrata Párt 29,4 százalékot, a Demokrata Párt 12,7 százalékot, a Liberális Párt pedig 10 százalékot kapott.
Az utóbbi 3 pártból álló Szövetség az Európai Integrációért alakíthatott ugyan kormányt, de a kommunista párt még volt annyira erős, hogy megakadályozza az elnökválasztást. A helyzet akkor változott meg, amikor 2011 novemberében 3 kommunista képviselő átállt az Európa-barát koalíció oldalára, s ezzel kialakult az államfő megválasztásához szükséges parlamenti többség.
Az ukrán válság árnyékában Moldovában komoly vita robbant ki az ország által a jövőben követendő irányvonalról: a kormány az európai uniós tagságot és azzal a gazdaság modernizálását akarja elérni, míg az ellenzék az Oroszországhoz való közeledést és a Moszkva által létrehozott vámunióba való belépést tűzte ki célul. Így ennek a szavazásnak a tétje az, melyik irányba indul el Moldova.
A legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a három pártból álló EU-párti tábor szerezhet a legtöbb szavazatot, az azonban továbbra is kérdéses, hogy meg tudják-e szerezni a többséget a 101 tagú törvényhozásban.
Igor Dodon, az oroszbarát Szocialista Párt (PSRM) vezetője szerint törvénysértések történtek a választásokon:
Moszkvában kettő, Szocsiban, Szentpéterváron és Novoszibirszkben egy-egy választókört jelöltek ki az Oroszországban élő moldovaiaknak szavazásra. Az ellenzéki pártok előzőleg több szavazókör megnyitását szorgalmazták Oroszország területén, mivel a külföldön dolgozó moldovaiak több mint fele − nem hivatalos adatok szerint fél-egymillió ember − ott él.
Egy moldovai bíróság csütörtökön eltiltotta az egyre több támogatóval bíró Patria (Haza) nevű oroszbarát ellenzéki pártot az indulástól a parlamenti választásokon, amiatt, hogy az külföldről kapott anyagi támogatást, ami Moldovában törvénytelen. A néhány hónappal korábban létrehozott párt a közvélemény-kutatások szerint nagy számban szerzett támogatókat az Európa-barát moldovai kormány bírálatával és korrupcióellenes fellépésével, és a vasárnapi voksoláson akár a szavazatok 15 százalékát is megszerezhette volna.