Index Vakbarát Hírportál

Újabb orosz segélykonvoj ment Ukrajnába

2014. november 30., vasárnap 20:39 | aznap frissítve

Újabb orosz segélyszállítmány érkezett Ukrajna keleti részébe Kijev engedélye nélkül, jelentette be vasárnap Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője. Liszenko azzal vádolja Moszkvát, hogy az élelmiszer-szállítmányok álcája alatt a szeparatistákat fegyverzi fel.

Az MTI tudósítása szerint ezúttal egy 106 teherautóból álló konvoj hatolt be Kelet-Ukrajnába az ukrán hatóságok beleegyezése nélkül. A szóvivő szerint az ilyen segélyszállítmányokkal az oroszok fegyvereket és lőszereket juttatnak el az oroszbarát felkelőkhöz.

A hónapok óta tartó harcok miatt a szakadárok kezén lévő kelet-ukrajnai területeken sokan maradtak élelem és gyógyszerek nélkül. Oroszország erre hivatkozva indított útnak több segélyszállítmányt, amit a Nyugat-barát kijevi kormány cinikus lépésnek tekint. Liszenko szerint e szállítmányok legnagyobb része a lázadók kezére kerül, de azoknak csak egy kisebb hányada élelmiszer, nagyobb részük harci felszerelés és muníció.

Ez a mostani szállítmány már a nyolcadik augusztus közepe óta. A RIA orosz hírügynökség szerint moszkvai kormányforrások azt közölték, hogy az előző hét konvoj összesen 9500 tonna élelmiszert, építőanyagot és gyógyszert juttatott el a kelet-ukrajnai lakossághoz.

Az ukrán szóvivő beszámolt arról, hogy a lázadók kezén lévő Donyeck repülőterének a közelében továbbra is folyik a tűzharc a szeparatisták és a kormányerők között. Az elmúlt huszonnégy órában három ukrán katona és egy 82 éves polgári lakos vesztette életét.

Rovatok