Index Vakbarát Hírportál

A hágai ügyészek újra börtönben akarják látni Šešeljt

2014. december 2., kedd 04:09

A háborús bűnökkel vádolt Vojislav Šešelj ismételt bebörtönzését követelik a hágai Nemzetközi Törvényszék ügyészei, hangzott el a szerbiai közszolgálati televízióban (RTS). Šešelj radikális pártja szerint viszont vezetőjük nem tér vissza önként Hágába.

A törvényszék november 6-án hagyta jóvá a Szerb Radikális Párt (SRS) elnökének ideiglenes szabadon bocsátását a politikus súlyos egészségügyi állapotára hivatkozva. Szerbiába visszatérve azonban az ultranacionalista Šešelj kijelentette: a gyógykezelésnél sokkal fontosabbnak tartja, hogy újból aktívan részt vegyen a politikában.

A hágai ügyészség hétfői közleménye szerint Šešelj viselkedésével egyértelműen bebizonyította, hogy egészségi állapota nem akadályozza abban, hogy elfogadhatatlan kijelentéseket tegyen, amelyek sértőek az áldozatokra nézve. Ezért azt követelik, hogy a szabadon bocsátásáról szóló döntést vonják vissza, rendeljék vissza Šešeljt Hágába, és azonnal tartsanak meghallgatást egészségügyi állapotáról, illetve azokról a feltételekről, amelyeknek egy esetleges újbóli szabadon engedéskor meg kellene felelnie.

Indoklásuk szerint egy vádlottat csak akkor lehetne szabadon engedni, ha a törvényszék bírói testülete biztos abban, hogy az visszatér, amikor ügye folytatódik. Šešelj ezzel szemben többször is kijelentette: önként soha nem tér vissza Hágába. Emellett az ultranacionalista politikus fenyegető kijelentéseket tesz azokra, akik együttműködnek a törvényszékkel, ami egyértelműen sérti a szabadon bocsátás feltételeit.

Az ügyészek közleményére reagált az SRS is, megismételték vezetőjük többször is hangoztatott állítását, miszerint önként nem tér vissza börtönébe.

Amennyiben a Nemzetközi Törvényszék elfogadja az ügyészek kezdeményezését, visszarendeli Šešeljt, ő pedig ígéretéhez híven nem tesz ennek eleget, akkor meglehetősen kényes helyzet alakulhat ki. A szerb vezetésnek ugyanis kiadatási kötelessége van Hága felé, vagyis Šešelj két korábbi leghívebb követőjének, Aleksandar Vucic miniszterelnöknek és Tomislav Nikolic elnöknek kellene meghoznia az erről szóló döntést. Šešelj Szerbiába való visszatérése óta többször is árulónak nevezte egykori követőit, elsősorban az európai uniós csatlakozási folyamat, de a Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködés miatt is. Šešeljről itt olvashat bővebben>>>

Rovatok