Index Vakbarát Hírportál

Szétvert egy Monet-festményt, hat évre lecsukták

2014. december 7., vasárnap 09:31

Hat év börtönre ítélte a dublini bíróság azt az ír férfit, aki 2012-ben megrongált egy Monet-festményt az ír nemzeti galériában. A 49 éves Andrew Shannon ököllel ment neki a 10 millió euró (több mint 3 milliárd forint) értékre tartott Argenteuil medence egy vitorlással című képnek, és be is szakította a vásznat. Másfél évükbe került a restaurátoroknak, hogy eredeti állapotába állítsák vissza a művet, és azt újra kiállíthassák.

A férfi a letartóztatása után azt mondta, a vandál tettel bosszút akart állni az államon. Később a bíróságon azzal védekezett, hogy csak megszédült, és meg akart támaszkodni, de szerencsétlen mozdulattal épp beledőlt a festménybe. A bíróság a múzeum biztonsági kameráinak felvételeit végignézve úgy döntött, az első magyarázat állhatott közelebb a valósághoz.

Shannon helyzetén az sem javított, hogy a letartóztatása után házkutatást tartottak nála, és a lakásán a rendőrök 50 lopott műtárgyat találtak. A börtönbüntetésének letöltése után is ki lesz tiltva az ország galériáiból.

Rovatok