Nem Kocsis Máté az első politikus, aki ötletcilinderéből elővarázsolta az iskolai drogszűrés ötletét. A kezdeményezés a világ számos országában felmerült, sőt, meg is valósult. A jobb helyeken önkéntes alapon működik, a rosszabb helyeken nem kérdeznek. Magyarországon egy kávéspohárnyi vizeletbe mártogatták az indikátort, Amerikában egy marék hajszálat vesznek az agyagszakkörösöktől.
A hét drogviharos napjaiban feledésbe merült, hogy Magyarországon van olyan iskola, ahol több mint tíz éve tesztelik már a tanulókat. A kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumban két drogfüggő miatt próbálkoztak önkéntes vizeletvizsgálaton alapuló drogtesztekkel, a két fiú
a függőséghez vezető úton a 24-ből már a 20. órában járt, hetente négy-öt szál marihuánás cigit szívtak
Ahogy azt a Magyar Narancs riportja meggyőzően bemutatta, a három-négy vizsgálatot meglehetősen kezdetleges eszközökkel végezték, és több ombudsman is felhívta a figyelmet, hogy az adatgyűjtés aggályos információszerzésnek minősül, ráadásul maga az indikátor vizeletbe lógatása sem túl higiénikus. A Drogmentes Ifjúságért Mozgalom névre keresztelt kezdeményezésben a tanulók 90 százaléka részt vesz. Ők önként vállalják az alacsony intenzitású – évi egy-két alkalommal – végrehajtott szúrópróbaszerű teszteken való részvételt.
2008-ban a Putyin-rezsim is felvetette az egyetemisták kötelező drogszűrését, miután egy 2005-ös kísérletben 713 hallgató közül 72 vérében találtak droghasználatra utaló nyomokat. A kísérleti jelleggel pár egyetemen bevezetett tesztekkel szembeni óriási ellenállásból a következő évben Medvegyev akkori elnök azt a következtetést vonta le, hogy a középiskolásokra is ki kell terjeszteni a szűrést, és bizonyos állásokból azonnal ki kell zárni a drogosokat. A javaslat sokáig döcögött a törvényhozás rögös útjain, de 2013-ban törvényerőre emelkedett, azzal a fontos kitétellel, hogy csakis önkéntes alapon lehet vért venni a diákoktól.
Oroszországban egyébként valóban komoly probléma a droghasználat: csak a heroinisták közül évente 30 ezren halnak meg, és egyre több az AIDS-fertőzött. Szintén komoly probléma, hogy a legtöbb drogfüggő 15-16 évesen szokik rá a szerre. Az persze más kérdés, hogy a rémisztő statisztikákért nem kis részben maga a kormányzat a felelős, mely befagyasztott minden ártalomcsökkentő és értelmes felvilágosító programot. Az meg megint más kérdés, hogy az alkoholhoz köthető betegségekben közvetlenül évi félmillió ember hal meg Oroszországban, és akkor az alkoholizmusokhoz köthető öngyilkosságokról és erőszakos cselekedetekről még nem is beszéltünk.
Mexikó északi tartományait nem a hazai kereslet, hanem a szomszédos USA óriási drogpiaca taszította polgárháborúba, 2007-ben Felipe Calderón akkori elnök mégis a saját iskolásait akarta megszondáztatni. A 8000 intézményt érintő tervezet hivatkozási alapja a fiatalok körében megugró methhasználat volt, de nem lett belőle semmi.
A határ túloldalán a Nixon elnök által elkezdett, meglehetősen költséges és meglehetősen eredménytelen drogháború jegyében hamar felmerült az iskolai ellenőrzés igénye is. Az Egyesült Államokban elképzelhetetlen, hogy egy ilyen lépésről ne helyi szinten döntsenek, de szövetségi nyilvántartás szerint a 15 ezer amerikai iskolakörzetből csak 600-ban szoktak meglepetésszerű ellenőrzéseket végrehajtani, de más források szerint az általános iskolások 28 százalékát, a középiskolások 14 százalékát szokták ellenőrizni. Ahol rendszeresen szondáztatnak, ott ez leginkább az iskolai sportcsapatok tagjait, illetve a napközis tevékenységek résztvevőit érinti.
A módszerek igen változatosak: az Egyesült Államokban vehetnek mintát vizeletből, körömből, nyálból, vérből, de Kansas Cityben egy hajtincset gyűjtenek be a tesztalanyoktól.
A személyiségi jogi aggályokon túl – a szülőknek általában nem tetszik, amikor 10 éves lányukat egy szakkör előtt három drogtesztnek vetik alá – sokan megkérdőjelezik a tesztek hatásosságát is, mondván: az alkohol vagy a marihuána – azok a szerek, melyekhez egy diák a legkönnyebben hozzájuthat – túl gyorsan kiürülnek a szervezetből ahhoz, hogy valóban ki lehessen szűrni.
A témában elmerülő szervezetek azonban ennél komolyabb problémákat is kimutattak: Egy 150 ezer diákra kiterjedő kutatás szerint a tesztek nyomán pont a legártalmatlanabb marihuána fogyasztása csökkent, de a keményebb drogoké nőtt. Egy kevesebb diákkal, de alaposabb interjúzással készített felmérés pedig azt mondja ki, hogy nem az ellenőrzés, hanem a „pozitív iskolai környezet” terelheti el a fiatalokat a drogoktól – a minden menő sporteseményen hirdetett és könnyen hozzáférhető alkoholtól még ez sem. Nem véletlen, hogy a tesztről maga a szövetségi kormány is csak egy igen óvatos álláspontot mert megfogalmazni.
Ausztráliában is felmerült az iskolások megszondáztatása, de a kormányzat osztott-szorzott, és rájött, amellett, hogy a szűrőprogramok eredményessége igencsak megkérdőjelezhető, a szülők is ellenzik, irtózatosan sokba kerülne. Így azután végül ejtették az ötletet.
Nagy-Britanniában először Tony Blair ötleteként jelent meg az önkéntes drogtesztelés – persze a munkáspárti miniszterelnökre jellemző óriási médiakampány közepette. Az azóta folyó gyakorlat vegyes eredményeket hozott, és sok pedagógust nem győzött meg – volt olyan hely, ahol a tanárok fel is lázadtak ellene. Egy igen alapos szakpolitikai tanulmány pedig a következő ajánlást fogalmazza meg:
Az iskolát nem kellene a drogellenes háború csataterévé változtatni; inkább legyen az a hely, ahol a diákok információhoz, támogatáshoz és tanácsokhoz juthatnak a droghasználattal kapcsolatban, és kifejlesszék azokat a készségeket, melyek ahhoz kellenek, hogy biztonságosan felnőhessenek egy olyan világban, ahol általános a drogok fogyasztása.