Index Vakbarát Hírportál

Összeomlott a londoni repterek menetrendje

2014. december 12., péntek 17:02

A brit légi irányítás (Nats) szerint hamarosan helyreállhat a rend London légterében, miután kijavították a számítógépes rendszer hibáját, írja a BBC.

Az első hírek még légtérzárról szóltak, de ezt később úgy pontosították, hogy korlátozni kellett a forgalmat.

A legnagyobb londoni repülőterek menetrendje gyakorlatilag összeomlott, de szinte mindenhonnan jeleztek kisebb-nagyobb késéseket. A Heathrow-n eddig ötven járatot töröltek, de ez a szám még biztosan emelkedni fog.

A BBC név nélkül nyilatkozó forrása szerint a menetrend-tervező programmal volt gond. Ez határozza meg az érkező és az induló gépek sorrendjét. Hivatalosan annyit erősítettek meg, hogy nem áramszünet vagy hackertámadás okozta a leállást.

Patrick McLoughlin közlekedési miniszter teljességgel elfogadhatatlannak nevezte az esetet, és magyarázatot követel, írja a Reuters.

A Ryanair dublini járata is a Gatwicken rekedt, egy utas szerint több mint egy órája vesztegelnek.

Az ajtókat kinyitották és nagyon hideg van

– írta.

Ön is látta?

Rovatok