Index Vakbarát Hírportál

Egyezség született a limai klímakonferencián

2014. december 14., vasárnap 10:07

Az ENSZ-tagállamok limai klímakonferenciáján elfogadtak egy dokumentumot, amely alapja lesz a 2015-ben, Párizsban folytatódó tárgyalásoknak, közölte a rendezvény házigazdája, a perui környezetvédelmi miniszter, Manuel Pulgar-Vidal. Ahogy az MTI írja, a négyoldalas dokumentum kéthetes intenzív tárgyalások eredménye.

Párizsban  a kiotói szerződés utódjának szánt megállapodást tervezik megkötni. A perui rendezvény célja az volt, hogy ennek a megállapodásnak az elemeit dolgozzák ki. A klímakonferenciának pénteken kellett volna befejeződnie, de az északi és déli országok közötti véleménykülönbség miatt 30 órával meghosszabbították.

A megállapodás része, hogy felkérték a tagállamokat: jövőre terjesszék be a felmelegedés elleni nemzeti terveiket.

A vita egyik eleme az volt, hogy például Kínának és Indiának nem tetszett, hogy a gazdag országokkal összehasonlítva keményebb feltételeket kellett volna teljesíteniük a feltörekvő gazdaságoknak. A megállapodással ők is elégedettek most. Prakas Dzsavedekar indiai környezetvédelmi miniszter azt mondta: "elértük, amit szerettünk volna". Szerinte a megállapodás most tükrözi azt az elképzelést, hogy a gazdag országoknak kell példát mutatniuk. A gazdag országoknak pénzügyi támogatást is kell nyújtaniuk a fejlődő országoknak.

Az ENSZ klímaváltozás titkársága ugyanakkor azt közölte, hogy a részt vevő országok ígéreteinek összessége is kevés lesz ahhoz, hogy elérjék a korábban kitűzött célt, miszerint az átlaghőmérséklet emelkedése ne haladja meg a két Celsius-fokot az iparosodás előtti időszakhoz képest.

Környezetvédők is kritizálták a megállapodást, mert szerintük gyenge és nem hatékony, írja a BBC. A WWF illetékese, Sam Smith szerint az egyezség gyengéről indulva gyengébbre, majd leggyengébbre változott.

A BBC Limában tartózkodó munkatársa szerint a 194 ország egyike sem kapott meg mindent, amit akart, de mindenkinek jutott valami. A perui miniszter úgy fogalmazott: az egyezség mint szöveg nem tökéletes, de magába foglalja a felek álláspontjait.

Rovatok