Index Vakbarát Hírportál

Megvan a kétharmad Japánban is

2014. december 15., hétfő 01:15

Rekordalacsony részvétel mellett meggyőző föllénnyel nyerte meg az előrehozott választásokat a Liberális Demokrata Párt (LDP) és budhista Új Komeitó koalíciója. Abe Sindzo kormányfő pártja 290, a koalíciós partner 35 mandátumot szerzett a 475 fős parlamentben. Ez 8 fővel több, mint a kétharmad. 

Mindez Japánban azt is jelenti, hogy a koalíció minden parlamenti bizottság elnöki posztját a koalíció kapja, ami jelentősen megkönnyíti a törvényelőkészítés kézbentartását.

A recesszió nyertese

Abe Sindzo november 17-én jelentette be az előrehozott választásokat, amelyekre a posztját 2012-ben elfoglalt kormányfő ciklusának közepén került sor. A 60 éves politikus – aki 2006-tól egy évig már volt kormányfő – igyekezett népszerűségét kihasználva meghosszabbítani mandátumát az előrehozott választásokkal. Az eredmények ugyanis egyelőre nem igazolják a Abe gazdaságélénkítésre vonatkozó politikáját, az „Abenomicsot”. Nem véletlen, hogy a kormányfő épp azután jelentette be a rendkívüli választásokat, hogy november végén kiderült: a harmadik negyedévben a japán gazdaság 1,6 százalékkal csökkent az előző negyedévhez képest.

Ebben szerepe lehet annak is, hogy

az általános forgalmi adót 5 százalékról 8 százalékra emelte a kormány.

Abe ezt 2015 őszén 10 százalékra emelte volna, ám a választások előtt ennek elhalasztását javasolta. A kormányfő lazább fiskális politikától, a jen gyengítésétől várja a gazdaság élénkítését. Igaz, ez így is csupán két százalékos inflációt jelent.

Kétharmados győzelme újabb eszközt ad a kezébe, hogy gazdaságpolitikáját folytassa, amely népszerűtlen intézkedéseket is megkövetel.

Rovatok