Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam száz külföldi dzsihadistát végzett ki Rakkában

2014. december 20., szombat 19:16

Száz olyan külföldi dzsihadistát végzett ki az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet, aki megpróbált elmenekülni a szélsőségesek központjának számító észak-szíriai Rakkából - írta a Financial Times alapján az MTI. Az újságnak egy névtelenül nyilatkozó, a Bassár el-Aszad szíriai elnök vezette rezsimmel és az Iszlám Állammal egyaránt szembenálló aktivista erősítette meg a kivégzésekről szóló információt.

A terrorcsoport rakkai tagjai korábban arról adtak hírt, hogy katonai rendőrséget hoztak létre a városban, ami a potenciális dezertőrökkel foglalkozik. Az egység házkutatásokat végzett, és több tucat, harcok elől menekülni kívánó külföldi szélsőségest fogott el.

A brit sajtó október közepén számolt be arról, hogy öt brit, három francia, két német és két belga állampolgárt tart fogva az Iszlám Állam, azért, mert a nyugati harcosok hazájukba akartak visszatérni ahelyett, hogy a szíriai felkelőcsoportok vagy az Aszadhoz hű kormányerők ellen küzdöttek volna.

A londoni King's College egyetem kutatói október közepén harminc és ötven közé becsülték azoknak a briteknek a számát, akik a szíriai összetűzésekben való részvétel után visszatértek volna hazájukba, de féltek attól, hogy megérkezésükkor bebörtönzik őket. A professzorok közül néhányan kapcsolatba léptek az IÁ soraiból dezertálni kívánó számos brit szélsőségessel.

Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció augusztus óta az IÁ iraki, szeptember óta szíriai hadállásait is folyamatosan légicsapásokkal támadja, és ez az AFP francia hírügynökség szerint meggyengítette a terrorszervezetet, amelynek számos tagjával végeztek a támadások. A Pentagon a héten közölte, hogy Irakban az IÁ több vezetője életét vesztette a légicsapásokban.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet arról számolt be, hogy az október és november folyamán végrehajtott kétezer légitámadás több mint ötszáz halálos áldozatot szedett.

Rovatok