Index Vakbarát Hírportál

Dél-Korea feloszlatott egy Észak-Koreát támogató pártot

2014. december 20., szombat 10:52

Elrendelte egy kis, baloldali, és állítólag Észak-Korea párti lázadást szító párt feloszlatását a dél-korai alkotmánybíróság, írja a Guardian. A döntés kritizálók szerint ezzel az ország súlyosan megsértette a szólásszabadságot.

AEgyesített Progresszív Pártot (UPP) 2013-ban alapították, és a vádak szerint az Észak-Koreához hasonló diktatórikus rendszereket támogatja, veszélyeztetve ezzel a dél-koreai liberális demokráciát. A párt törlésére két hónappal azután adtak be kérelmet, hogy a párt két tagját letartózatták, amiért feltételezések szerint Phenjan-párti lázadást akartak szítani  és leváltani a dél-koreai kormányt abban az esetben, ha háború tör ki a két Korea között.

Ez az első alkalom, hogy az alkotmánybíróság 1988-as megalapítása óta feloszlatott egy politikai pártot. Az UPP-nek ráadásul öt képviselője a parlamentbe is bekerült, tőlük most elveszik a mandátumokat. Az UPP azt állítja, ők csak békére törekednek Észak-Koreával, és a titkosszolgálatok azért találták ki a lázadás vádját, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy a szervezet illegálisan kampányolt az országot jelenleg vezető elnök mellett.

A párt hét tagját már el is ítélték lázadás szítása és a Phenjan-ellenes állambiztonsági törvény megsértése miatt. Olyan párttag is van, akit kilenc év börtönre ítéltek.

Dél-Korea 1988 előtt évtizedekig katonai diktatúra volt, amelyet 18 évig, meggyilkolásáig a mostani elnök apja vezetett, aki sok politikai pártot betiltott és feloszlatott.

Rovatok