Index Vakbarát Hírportál

Gépfegyvert adtak fel poggyászban

2014. december 20., szombat 16:33

Géppisztolyt találtak egy osztrák férfi és egy török nő feladott poggyászában nem sokkal azelőtt, hogy Bécsből Isztambulba tartó járatuk elhagyta volna a schwechati repülőtér kifutópályáját. A repülőgépet megállították az osztrák hatóságok, és a párt őrizetbe vették, írja az MTI.

A negyvenes éveiben járó pár már az indulásra kész repülőgép fedélzetén tartózkodott, amikor egy második átvilágítás során a hatóságok géppisztolyt és lőszereket fedeztek fel a csomagtérben lévő két poggyászukban - mondta az AFP hírügynökségnek Alexander Marakovits, az osztrák belügyminisztérium szóvivője. Az incidens pénteken történt.

A Krone Zeitung című osztrák napilaplap tudni véli, hogy a rendőrség a gép indulása előtt "fülest" kaphatott valahonnan, és emiatt végezték el a csomagok ismételt átvilágítását.

Egyelőre semmi sem utal arra, hogy bármelyikük is csatlakozni akart volna az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezethez, amely ellenőrzése alatt tartja Irak és Szíria jelentős részét, mindenesetre a rendőrség vizsgálatot indított az ügyben - tette hozzá Marakovits. A Krone Zeitung úgy tudja, hogy a pár csomagjaiban álcázásra alkalmas katonai egyenruhákat is találtak.

A hatóságok kihallgatták az osztrák férfit és a török nőt, feljelentést tettek, majd szabadlábra helyezték a gyanúsítottakat.

Több európai országhoz hasonlóan Ausztriát is tömegesen hagyják el állampolgárai, hogy az Iszlám Állam oldalán harcoljanak, és az odaút leggyakoribb állomása az Irakkal és Szíriával határos Törökország.

Rovatok