Index Vakbarát Hírportál

Erdogan: A fogamzásgátlás hazaárulás

2014. december 22., hétfő 19:41

Hazaárulásnak nevezte a fogamzásgátló szerek használatát a török államfő - jelentette hétfőn a helyi médiária hivatkozva az MTI.

Recep Tayyip Erdogan egyik bizalmasa, Mustafa Kefeli üzletember fiának vasárnapi lakodalmán házassági tanúként fejtette ki álláspontját. A jegyespárhoz intézett beszédében, amelyről videót is közzétett több hírportál, azt mondta:

egy vagy két gyerek nem elég. A nemzetünk erősítéséhez dinamikusabb és fiatalabb népességre van szükség.

Arra kérte a házasulandókat, hogy legalább három gyermeket vállaljanak, javítva ezzel is a népesedési statisztikákon. Erdogan attól tart, hogy a csökkenő születési arányszám aláássa az ország gazdasági erejét.

Egy gyerek az egyedüllét szinonimája, kettő a versengésé, három az egyensúlyé, négy pedig a bőségé. Isten pedig gondoskodik a többiről

- mondta a török elnök.

A 11 éven át kormányfőként szolgáló Erdogan novemberben azzal bosszantotta fel a feministákat, hogy természetellenesnek nevezte a nők és a férfiak egyenjogúságát.

Vallásunk (az iszlám) egyetlen helyet jelölt ki a nők számára (a társadalomban): az anyaságot

- mondta egy isztambuli konferencián, amelyet a nők és a jog témájában rendeztek.

A török elnök, akinek két fia és két lánya van, 2012-ben be akarta tiltatni az abortuszt, de a közvélemény felháborodása miatt végül elállt tervétől.

Nincs nap, hogy Erdogan ne kerüljön be a hírekbe, nemrégiben azzal csapta ki a biztosítékot, hogy a világ legnagyobb palotáját építtette fel magának, ami több mint 152 milliárd forintba került. Nagyobb, mint a Kreml vagy a Buckhingam palota, és négyszer akkora, mint a Versailles-i kastély. Erdogan ezer szobában, közel 2,8 millió négyzetméteren bújócskázhat az illusztris vendégeivel. 

Rovatok