Index Vakbarát Hírportál

Nő + jogosítvány = terrorista

2014. december 25., csütörtök 16:38

Terrorizmussal foglalkozó különleges törvényszék elé állítanak Szaúd-Arábiában két, már december elseje óta letartóztatásban lévő nőjogi aktivistát, akik azért küzdenek, hogy nők is vezethessenek autót az ultrakonzervatív muszlim királyságban, írja az MTI.

A 25 éves Ludzsain Hathlult december 1-jén, a határon vették őrizetbe, amikor a saját autóját vezetve próbált belépni hazájába az Egyesült Arab Emírségekből. Vele együtt letartóztatták Majsza Alamudit, az Emírségekben dolgozó 33 éves szaúd-arábiai újságírónőt is, aki a nőjogi aktivista segítségére sietett.

A két vádlotthoz közelálló, névtelenséget kérő források közölték, hogy egy meghallgatáson, amelyet a keleti al-Ahsza kormányzóságban tartottak, a bíró úgy döntött, hogy terrorizmussal kapcsolatos ügyekre szakosodott rijadi Különleges Büntetőbíróság elé utalja az ügyüket.

Ez az első eset, hogy a nők autóvezetéshez való jogáért küzdő aktivistáknak a terroristákat felelősségre vonó törvényszék előtt kell felelniük. Emellett a sivatagi királyságban még nem fordult elő, hogy autóvezetéssel vádolt nőket ilyen hosszú ideje börtönben tartsanak.

Az aktivisták ügyvédei fellebbezést nyújtottak be a csütörtöki döntés ellen. A sajtót tájékoztató források szerint nem tudni, pontosan mivel is vádolják a két nőt, ám a nyomozás során úgy tűnt, hogy a hatóságokat jobban érdekli Hathlulnak és Alamudinak a közösségi médiában folytatott tevékenysége, mint az autóvezetés által elkövetett "bűncselekmény".

A két nőnek együttvéve 355 ezer követője volt a Twitteren a letartóztatáskor. Mindketten bátran felléptek az autóvezetési tilalom ellen, emellett Alamudi volt a moderátora egy, a témával foglalkozó YouTube-műsornak. December elején a szaúdi hatóságok bezárták egy regionális emberi jogi szervezet honlapját, mivel az tudósított a két nő perbe fogásáról.

Októberben szaúdi nők tucatjai tettek közzé fotókat önmagukról, amint a volán mellett ülnek. A hatóságok akkor kemény megtorlással fenyegettek meg mindenkit, aki "bomlasztja a társadalmi kohéziót".

Rovatok