Index Vakbarát Hírportál

Obama egy majom, mondja Észak-Korea

2014. december 27., szombat 11:29 | aznap frissítve

A Sony Pictures elleni kibertámadás újabb fejleményeként Észak-Korea majomhoz hasonlította Barack Obama amerikai elnököt, és az Egyesült Államokat tette felelőssé a hardcore sztalinista ország internetrendszerének megbénításáért.

Obama vakmerő, mint egy majom a dzsungelben

— vélekedett Kim Dzsong Un. Észak-Korea Nemzeti Védelmi Bizottsága, amit természetesen Kim vezet, arról adott ki közleményt, hogy az amerikai elnök áll amögött, hogy mégis bemutatták a phenjani vezető megöléséről szóló „becstelen és reakciós” filmet. A felháborodást a The Interview című, egyébként kellemetlenül gyenge film váltotta ki. Az amerikaiak a kommunista államot vádolják a Sony elleni hackertámadással, Észak-Korea azonban tagadja, hogy ő állt az akció mögött. A Sony először lefújta a film bemutatóját, a film végül mégis mozikba került, plusz youtube-on is meg lehet nézni.

A Nemzeti Védelmi Bizottság álláspontja szerint a The Interview  az Észak-Koreával szembeni ellenséges amerikai politika eredménye. Közleményében a testület kitért az ázsiai ország internetrendszerének néhány nappal ezelőtti megbénítására is, és Washingtont tette felelőssé a támadásért, amelyre az után került sor, hogy az Egyesült Államok válaszlépést helyezett kilátásba a Sony elleni akció miatt. A testület azzal fenyegetőzött, hogy következményei lesznek az ügynek.

Rovatok