Index Vakbarát Hírportál

AIDS-esekkel próbáltak elűzni házaikból kínaiakat

2014. december 30., kedd 18:42

Hatfős AIDS-brigád bevetésével próbálták kiköltözésre bírni lebontásra szánt épületek lakóit a közép-kínai Henan tartomány Nanjang nevű városában. Amellett, hogy fertőzésük átadásával fenyegették a lakókat, petárdákat robbantottak, és csúzlival törték be az ablakokat, a falakon több helyre a piros színű "AIDS-bontócsapat" feliratot fújták fel szórófejjel, írja az MTI.

Az eset miatt négy hivatalnokot megrovásban részesítettek, a rendőrség pedig több gyanúsítottat is őrizetbe vett.

Az egyik gyanúsított, a 48 éves Cuj Hunglu a Hszinhua hírügynökségnek elmondta: mióta 2008-ban AIDS-el diagnosztizálták, csak nagyon nehezen talált biztos állást, részmunkaidős pozíciókból és állami támogatásból tartotta fenn magát. A „bontási brigád” álláslehetőségével egy korábbi munkaadója kereste meg, aki azt ígérte, a fizetség segíti majd orvosi kiadásainak fedezését.

Cuj Hunglu elmondása szerint összesen hatan csatlakoztak a csapathoz, amelynek első bevetése december 7-én volt. Többnyire csak a bontást végző vállalat emberei mögött kellett állniuk, amikor azok a kilakoltatásra várókkal beszéltek. A fizetség fejenként 2000 jüant (84 000 forint) tett ki, továbbá azzal is pénzhez jutottak, hogy eladhatták a bontásra kijelölt házak ablakait és ajtóit.

Két évtizeddel ezelőtt Henan tartomány volt a helyszíne annak az egészségügyi katasztrófának, amelyben helyi hivatalnokok véradásra buzdítottak szegény gazdákat, a felügyelet hiányosságai miatt azonban több tízezer ember fertőződött meg HIV-vírussal. A szerencsétlenül jártak közül sokan később az „AIDS-falvaknak” is nevezett helyeken telepedtek le - idézi fel a Dow Jones hírügynökség.

Kínában az erőltetett kilakoltatások és bontások gyakori feszültségforrást jelentenek. A helyi önkormányzatok óriási bevételre tesznek szert azzal, hogy megszabadulnak a bérlőktől, majd eladják a telket ingatlanfejlesztőknek.

Nanjang városa elismerte az „AIDS-brigád” létezését, de azt állítják, hogy a csapatot nem a helyi önkormányzat állította fel. A China Central Television beszámolója szerint a hatfős különítményt egy helyi ingatlanfejlesztő cég bérelte fel. Az AFP ugyanakkor olyan bejegyzéseket idéz a kínai közösségi médiából, amelyek szerint a helyi önkormányzatok tudtak a dologról, és a botrányos történet nem egyedi eset.

Rovatok