Index Vakbarát Hírportál

Egy spanyol faluban már órák óta 2015 van

2014. december 31., szerda 16:42

Tekintettel a lakosok magas korára, tizenkét órával előre hozta az új év kezdetének megünneplését egy spanyol falu, amely így közép-európai idő szerint szerda délben köszöntötte 2015-öt – írja az MTI.

A Villar de Corneja nevű településnek alig több mint 40 lakója van, az átlagéletkor pedig igen magas, 75 év. Mint kiderült, a Madridtól mintegy 150 kilométerre nyugatra fekvő ávilai faluban már 10 éve hagyomány, hogy délben szilvesztereznek.

Errefele az emberek éjfélkor már rég alszanak

– mondta Carmen Hernández polgármester.

Sok más spanyol faluhoz hasonlóan Villar de Corneja is küzd az elvándorlással és a csökkenő születésszámmal. A településnek az 1950-es években még mintegy 350 lakója volt, ma már hivatalosan csak 42, közülük is mindössze 16 él ott állandó jelleggel.

A spanyol szilveszteri hagyományoknak megfelelően a falu lakosai és vendégeik a főtéren gyűltek össze, hogy a városháza tornyában lévő harang minden ütésére egy szem szőlőt vegyenek a szájukba, amikor az óra elütötte éjfél helyett a delet.

Ön mikor köszöntené az új évet, ha lehetne választani?

  • 3707
    Ha lehetne, valamikor nyáron, egy szabadtéri bulival
  • 1887
    A szabál az szabál, legyen éjfélkor
  • 1381
    Soha, úgyis csak rosszabb jön
  • 927
    Inkább én is délben, akkor még józan vagyok
  • 459
    Lehetőleg minden órában

Rovatok