Index Vakbarát Hírportál

Nem engedte el a muszlim diákokat a bécsi katedrálisba egy tanár

2015. január 6., kedd 14:22

Lemondta egy osztály karácsonyi kirándulását a bécsi Szent István-székesegyházba egy osztrák iskola igazgatóhelyettese, mert félt, hogy a muszlim diákok kárt tennének a templomban, például összetörnék a kereszteket, írja a Local.

Az eset még karácsony előtt történt egy mariahilfei szakközépiskolában. Az osztályfőnök már hetekkel előre beharangozta a kirándulást, amit a diákok nagyon vártak, mert a Szent István-székesegyházat ilyenkor mindig nagyon szépen feldíszítik, és a körülötte lévő karácsonyi vásár is nagyon népszerű.

Az iskola egyik igazgatóhelyettese azonban közbelépett, és szólt a tanárnak, hogy a kirándulást lemondta, mert az osztályban 23 diákból 10 muszlim, ők pedig lehet, hogy rosszul viselkednének egy katolikus templomban, esetleg letépnék a helyükről a kereszteket. 

A diákok – muszlimok és nem muszlimok egyaránt – nagyon felháborodtak az igazgatóhelyettes rasszista kijelentésein, és közösen felszólították az iskolafelügyelőt, hogy vizsgálja ki az esetet, illetve állapítsa meg, miért maradt el a kirándulás, és tényleg szerepet játszott-e a döntésben az iszlamofóbia.

Egy iskolákat tömörítő osztrák szervezet elnöke a Kuriernek azt mondta, ha valóban úgy történt az eset, ahogy a diákok és osztályfőnökük állítja, az megengedhetetlen viselkedés az igazgatóhelyettes részéről.

Rovatok