Index Vakbarát Hírportál

A ceruza nem fegyver, csak egy önkifejezési eszköz

2015. január 8., csütörtök 07:14

A francia Charlie Hebdo szerkesztőségében szerdán lelőtt karikaturisták közül egyértelműen Stephane Charbonnier, vagyis Charb volt a legismertebb, de Wolinski (Georges Wolinski), Tignous (Bernard Verlhac) és Cabu (Jean Cabut) is ikonikus alakja volt a lapnak.

A 47 éves főszerkesztő, Stephane Charbonnier külön rovatot vezetett a lapnál „Charb nem szereti az embereket” címmel. Mindig is a markáns véleményéről volt híres, és mindig hevesen védte a lap képregényeit, akár Mohamedet, akár az iszlámot, akár a kereszténységet vagy épp a francia jobboldalt vették célba.

Mohamed számomra nem szent. Nem hibáztatom a muszlimokat, amiért nem nevetnek a rajzainkon. Én a francia törvények és nem a Korán törvényei szerint élek

– mondta 2012-ben, nem sokkal a 2011. novemberi, a szerkesztőségben történt robbantás után.

Részben emiatt is számtalan halálos fenyegetést kapott korábban, illetve rendőri védelem alatt állt. A Charlie Hebdo legutolsó számába készített karikatúráján pont a Franciaország elleni támadást emlegette, pontosabban azt, hogy még mindig nem volt ilyen.

– Még mindig semmilyen merénylet nem volt Franciaországban.

– Várjatok! Január végéig még van időnk kívánni valamit.

2013-ben a lap segítségével kiadott egy könyvet Mohamed élete címmel, amit nevelő munkának nevezett, megfelelő kutatással (egy francia-tunéziai szociológus kutatásai) alátámasztva. Egy évvel korábban a Le Monde-nak nyilatkozott így: „A ceruza nem fegyver, csak egy önkifejezési eszköz.” Szintén abban az évben mondta, hogy „Nincsenek gyerekeim, feleségem vagy autóm.

Inkább haljak meg állva, mint hogy térdelve éljek.”

A párizsi támadás tizenkét áldozata


Charb, Stephane Charbonnier – 47 éves, főszerkesztő és rajzoló

Cabu, Jean Cabut – 76 éves, rajzoló

Wolinski, Georges Wolonski – 80 éves, rajzoló

Tignous, Bernard Verlhac – 57 éves, rajzoló

Bernard bácsi, Bernard Maris – 68 éves, rovatvezető és közgazdász

Honoré, Philippe Honoré – 73 éves, rajzoló

Michel Renauld – A Carnet de voyage útilap alapítója, vendégként volt jelen

Franck Brinsolaro – 49 éves, a Charbonnier-t védő rendőr

Merabet Ahmed – 42 éves, az utcán lelőtt rendőr

Mustapha Ourrad – korrektor

Fréderic Boisseau – takarító

Elsa Cayat – újságíró és pszichoanalitikus

A rajzoló és karikaturista Cabu – Jean Cabut – jövő héten lett volna 76 éves. Ő 1970 óta dolgozott a Charlie Hebdónál, de Wolinskinek már a Hara-Kirinél is munkatársa volt. Főként politikai témájú rajzokat készített, de könyvekbe is besegített, illetve lemezborítókat is csinált.

Kedvenc karaktere Nagy Duduche volt, akit részben magáról mintázott, róla 2012-ben külön könyvet is megjelentetett.

A tunéziai születésű, zsidó származású Georges Wolinski aktívan részt vett a Charlie Hebdo újraindításában, hiszen annál a Hara-Kiri Hebdónál is dolgozott, amiből később a Charlie lett. A 80 éves rajzoló egyik kedvenc mondása a Le Figaro szerint ez volt: „Én hülye vagyok, de ha látom, hogy az okosok mit tettek a világgal...”

Bernard Verhac , azaz Tignous számos könyvben vett részt alkotóként, de leginkább a ceruzával készített karikatúráiban derült ki a zsenije: képes volt pár vonással megalkotni bármit, éppen ezért sosem vitte túlzásba a rajzokat. Tagja volt a Kofi Annan ENSZ-főtitkár által 2006-ban kezdeményezett „Rajzolók a békéért” mozgalomnak.

Az áldozatok között volt az a Philippe Honoré is, aki azt a rajzot készítette, amit percekkel a támadás előtt tett ki a Charlie Hebdo a Twitterre.

Meilleurs vœux, au fait. pic.twitter.com/a2JOhqJZJM

Charlie Hebdo (@Charlie_Hebdo_) January 7, 2015

Rovatok