Index Vakbarát Hírportál

Magyarázkodnak, miért nem tudták megakadályozni a terrorista merényletet

2015. január 8., csütörtök 17:16

A Charlie Hebdónál történ merénylet gyanúsítottjait a teljes francia rendőrség üldözi, habár nem most találkoznak először a testvérpárral. A miniszterelnök és a belügyminiszter is magyarázkodni kényszerült, hogy nem tudták megakadályozni a merényletet, ha a rendőrség figyelte a merénylőket. A belügyminiszter egyelőre azt a gyenge magyarázatot adta, hogy nem létezik nulla kockázat.

Miközben a francia rendőrség folyamatosan próbálja elfogni a Charlie Hebdónál történt mészárlás két gyanúsítottját, a hatóságoknak egy kellemetlen kérdéssel is szembe kell nézniük.

Ha figyelték a terroristákat, miért nem tudták megakadályozni a merényletet?

A kérdést már csak azért is komolyan fel kell tenni, mert a francia államfő által terrorcselekménynek nevezett mészárlás két gyanúsítottja, Said és Chérif Kouachi régóta a hatóságok látókörében van.

Chérif Kouachiról gyorsan kiderült, hogy 2005-ben a francia televízió úgy mutatta be, mint terroristát, aki fenyegetést jelent a francia állam számára. 2008-ban pedig terrorizmus miatt három év börtönre el is ítélték őt, 18 hónapra felfüggesztve.

A francia sajtó gyorsan kiderítette szerda éjszakára, hogy a hatóságok bizony figyelték a két gyanúsítottat korábban is. Manuel Valls miniszterelnök pedig csütörtök reggel bevallotta, hogy valóban ismerte a rendőrség ezeket a gyanúsítottakat korábban, sőt követték is őket a merénylet előtt. 

Arra a kérdésre, hogy hibázhatott-e a rendőrség, a miniszterelnök azt mondta, jelenleg nem tudja a választ a kérdésre. "Indokolt óvatosan kezelni a kérdést, "példátlan terrorfenyegetéssel állunk most szemben" - próbálta kivágni magát a kormányfő, akit külön érzékenyen érinthet a kérdés, ugyanis 2012-től 2014 áprilisáig ő volt a belügyminiszter, így a terroristák megfigyeléséért felelős biztonsági szervek is az ő irányítása alatt álltak. 

Márpedig ha kiderül, hogy tényleg a testvérpár követte el a merényletet, és valóban köze van az al-Kaidához, az komoly kérdéseket vethet fel a hatóságok munkájával kapcsolatban. Annyi biztos, hogy a terrorelhárítás követte a testvérpár lépéseit, hiszen olyan emberekkel álltak kapcsolatban, akiknél nem jelentett gondot az emberölés.

Olyan nem létezik, hogy nulla kockázat

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter sem úszta meg csütörtökön ezt a kérdését. Cazeneuve az Europe 1 rádiónak azt mondta, hogy a gyanúsítottak "megfigyelés alatt álltak", de ez nem egy hivatalos, "bíróság által jóváhagyott megfigyelés". Vagyis arra következtethetünk, hogy a titkosszolgálat vizsgálat a tevékenységüket. 

A belügyminiszter azt mondta, hogy semmilyen információ vagy jel nem utalt arra, hogy erre a merényletre készülnek, "nem volt semmilyen erre utaló elem". "100 százalékos megelőzésre törekszünk mindig, de olyan nem létezik, hogy nulla kockázat" - mentegette a hatóság munkáját a belügyminiszter. 

Ezzel együtt is a hatóságoknak majd mindenképp magyarázatot kell adniuk arra, hogy ha figyelték a testvérpárt, mennyit tudtak a merénylet előkészületeiről. A jelenlegi információk alapján ugyanis nem lehet érteni, hogy nem tudott a francia hatóság a testvérpár al-Kaidával való kapcsolatáról (ha tényleg volt), a fegyverbeszérzéseikről, és hogy nem lehetett látni az előkészületeiket a Charlie Hebdo megtámadására.

Rovatok