Miután Mohamed ábrázolása miatt embereket gyilkoltak meg, késztettek bujkálásra, és kiadókat kényszerítettek cenzúrára, joggal gondolnánk, hogy a próféta ábrázolásának tilalma az iszlám vallás egyik alapvető tézise. Ez azonban annyira nem igaz, hogy a Korán még csak nem is érinti a témát. Az ábrázolás tilalmáról egy kiegészítő vallási irat, a Hadísz értekezik. Ha azt hiszi, hogy ezzel megismerte a Mohamed-ábrázolások miatt akciózó terroristák motivációit, akkor nagyot téved.
A vallási fundamentalizmusban ugyanis, akár muszlim, akár egyéb hitű, semmilyen racionálisan kezelhető elem nincs. Éppen ez világít rá a vallási fundamentalizmus lényegére, és arra is, hogy miként kell rá reagálni: semmiképpen nem követeléseik betartásával.
A párizsi vérengzésre okot szolgáltató Hadísz ugyanis azt írja, hogy semmilyen figurális ábrázolás nem megengedett. Az irat így idézi Mohamedet:
Egy alkalommal, amikor utazásból tért haza, meglátta, hogy egy vékony függöny van házában, amelyen élőlények voltak ábrázolva. A Próféta (béke legyen vele) nagyon mérges lett, és azt mondta: „Ó Áisa! A legnagyobb gyötrelme azoknak lesz Allahnál a Feltámadás Napján, akik utánozzák Allah teremtését (képek készítésével).”
A Hadísz alapján a terroristáknak a teljes világot le kellene mészárolniuk: minden újságíró, könyvkiadó, filmes, festő, fényképész célpont lenne, ahogy az is, aki tévét néz, magazint lapozgat, moziba jár. Maguk a terroristák is bűnösök, hiszen az Al-Kaida hivatalos lapja, az Inspire is sok fotót közöl emberekről, vallási tanítókról.
A rigorózus tanítás oka egyébként, hogy Mohamed el akarta kerülni a hibát, amibe szerinte a keresztények estek. Az iszlám alapításakor már 622 éves vallás követői szerinte ugyanis istenként imádták Jézust, amit Mohamed bálványimádásnak tartott. A próféta hangsúlyozni akarta, hogy ő maga ember. Remélte, ha megtiltja saját maga ábrázolását, akkor hívei nem fognak úgy tekinteni rá, ahogy a keresztények Jézusra. (Akit amúgy a muszlimok szintén prófétaként tisztelnek, Mózes mellett, és így az ő ábrázolásukat is megtiltották.)
A muszlim világ mindazonáltal sosem volt egységes az ábrázolási tilalmak betartásában. Igazán komolyan leginkább az arab félszigeten vették az előírást: emiatt vált annyira cizellálttá az arab nonfiguratív ábrázolás, és lett külön művészeti ág a kalligráfia. Egyes régiókban ugyanakkor engedélyezett volt az emberábrázolás, csak a vallási elöljárókat nem festhették le. És volt, ahol egyedül Mohamedről nem készülhetett kép.
Az igazán meglepő azonban az, hogy néhány országban még ezt sem tartották be. Léteznek hívő muzulmánok által készített Mohamed-ábrázolások is. A nyolcadik századig egész sor olyan festmény készült, amelyen az iszlám legfőbb tanítója látható. Igaz, ezek leginkább nem az arabok lakta vidékekről származnak, hanem a gazdag miniatúrafestészeti hagyományokkal rendelkező Perzsiából, és Közép-Ázsiából.
De még az 1500-as évek Ottomán birodalmában, Afganisztánjában, Üzbegisztánjában is festettek Mohamed képeket a muzulmán mesterek. Láthatjuk Mohamedet megszületni, a Kába kővel babrálni, tanítani, és a fellegekben lovagolni.
A középkorban az arab művészek köztest megoldást alkalmaztak. A festményen fehéren hagyták Mohamed az arcát, vagy láng formájában ábrázolták a tanítót.
Bár az ábrázolások idővel ritkultak, Algériában még a huszadik század kezdetén is nyomtak képeslapot, amelyen Mohamed egy barlangot látogat meg.
A siíta területeken egyébként annyira lazán veszik a tiltást, hogy még ma is nyomtatnak Mohamed-képmásokat. Az egykori Perzsiában, a szigorú vallási szabályokat követő Iránban a piacon árulnak Mohamedes falvédőt, ahogy ezen a filmen látható is. Sőt, fotó is létezik a fiatal Mohamedről: az iráni butikosok a német Ernst Heinrich Landrock 1905-ös, Tunéziában készült fotográfiáját kezelik Mohamed-arcképként. A fiatal, turbános fiú fekete-fehér fotóját kiszínezve árulják a boltokban, egy ügyes magyarázattal legalizálva a bizniszt: a fotó Mohamedet még a prófétává válás előtt ábrázolja, és ebben a stádiumban nem tilos őt ábrázolni.
Évszázadokig Európa és Amerika is tobzódott a Mohamed-ábrázolásokban, anélkül, hogy bárki fenyegette volna az alkotókat. A bolognai San Petronio templom reneszánsz freskóján maga sátán tépi le Mohamed fejét. A vallási tanító szörnyű halála közel fél évezredig egyáltalán nem zavart senkit, és csak 2002-ben vette észre öt, az Al-Kaidához tartozó férfi a gyalázatot. Válaszul fel akarták robbantani a templomot, de rögtön le is tartóztatták őket.
A 17. században épült egy belga templom, aminek szobrához képest a Charlie Hebdo karikatúrái barátságos rajzocskák csupán. Mohamed a földön fekszik, hátán angyalok tapodnak. A templom soha, semmilyen kritika tárgya nem volt.
De Mohamed terjeszti az igét egy 1889-es német vallási könyv rézmetszetén, és lovon száguld a mennyekbe egy 1928-as német húskonzerv plakátján. A vallásalapító a pokolban kínlódik Rodin rajzán, és beleit szellőzteti Dali egyik, az Isteni színjáték alapján készült festményén. Miközben nem hallani Dali, vagy Rodin miatt tiltakozó iszlamistákról.
De egyáltalán nem arról van szó, hogy az iszlamisták átsiklanak a kevésbé nyilvánvaló helyen található képmások felett. Mohamedet ugyanis kifaragták az USA legfelsőbb bíróságának 1935-ben készült homlokzatán is. 62 évvel később egy muszlim szervezet kérte ugyan, hogy távolítsák el a vallási vezetőt a domborműről, de a hivatalos válasz az volt, hogy nem.
A Mohamed-képmások iránti érzékenység a jelek szerint egyáltalán nem vallási, sokkal inkább politikai kérdés, amit mutat, hogy Mohamed 2001-ben még minden botrány nélkül jelenhetett meg a South Parkban, Buddha, Mózes, Krisna, Joseph Smith mormon vallásalapító, Lao-ce és a Kétéltű ember társaságában. A dán karikatúrabotrány után, 2010-ben készült folytatásban azonban már egy fekete kockával kellett kitakarni, a csatornát ugyanis életveszélyesen fenyegette megy egy radikális iszlám szervezet.
A hangulat változásában központi szerepe volt egy Dániában élő, iszlamista vallási tanítónak. Abu Laban a terrorizmusellenes törvények, és az emigráció szigorítására készülő dán kormányra szeretett volna nyomást gyakorolni azzal, hogy széleskörű felháborodást provokál.
A dán Jyllands-Posten karikatúráinak felhasználásával 43 oldalas dossziét állított össze, amelybe számos félrevezető fotót is berakott. Ezek a képek nem a dán újság számára készültek, egy részük nem is jelent meg nyomtatásban, viszont alkalmasak voltak az indulatok felkorbácsolására. Ilyen volt például egy malacálarcot viselő férfi fotója, aki a magyarázat szerint Mohamedből űzött gúnyt. A kép valójában azonban egy francia gasztronómiai fesztiválon készült, ahol résztvevők disznóhúsból készült ételeket fogyasztanak, és vicces versenyeken vesznek részt, például malachangokat kell utánozniuk. A képnek semmi köze nem volt az iszlámhoz.
Abu Laban 2005 novemberében a preparált dossziéval a Közel-Keletre utazott, ahol több országot érintő turnét tartott. A jelentés több muszlim országban hatalmas felháborodást keltett, nyugatellenes tüntetések indultak, és ezek eredménye a Mohamed ábrázolások iránti, ma ismert extrém érzékenység.
Molly Norris nevű nő 2010-ben hirdette meg a Mindenki Rajzoljon egy Mohamedet napot, válaszul arra, hogy az iszlamisták miatt cenzúrázták a South Park 2010-es epizódjait. Norris plakátot is rajzolt, amelyen különböző tárgyak, például egy teásbögre, egy dominó, vagy egy cseresznye állítják, hogy ők Mohamed. A plakát arra buzdított mindenkit, hogy rajzolja meg a maga Mohamedjét, ezzel mutatva rá a hisztéria nonszensz voltára. Hiszen ki tudná, hogy nézett ki valójában a vallásalapító? Miért pont egy szakállas alak reprezentálná őt? Ha egy cseresznye azt mondja, hogy ő Mohamed, akkor már prófétaként kell kezelni? És ha igen, akkor a jó muszlimnak mostantól minden cseresznye előtt fejet kell hajtania?
Az ötlet az iszlamistákat azonban nem nagyon gondolkodtatta el.
Norrist a radikális szervezetek halálra ítélték, és a nő az FBI tanácsára nevet, munkát, és lakhelyet változtatva felszívódott.
Norris súlyos árat fizetett ugyan, de nyilvánvalóvá tette: a Mohamed-karikatúrák okozta felháborodásnak sem a valláshoz, sem a józan észhez nincs közük. Az ügy a vallási szakértők, vagy művészettörténészek helyett inkább a szociológusokra, vagy a politológusokra tartozik.