Index Vakbarát Hírportál

Az Iszlám Állam 30 kurdot lemészárolt

2015. január 11., vasárnap 16:41

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista csoport offenzívát indított az észak-iraki Gver városának visszafoglalására, a körzetet védő kurd önvédelmi harcosok (pesmergák) közül legalább harmincan életüket vesztették a harcokban – tudatta vasárnap az iraki hadsereg.

Az összecsapások szombaton kezdődtek, az iszlamisták megközelítették az általuk uralt Moszul közelében fekvő Gvert. Az Iszlám Állam veszteségeiről nincsenek pontos adatok, bizonyos források szerint azonban körülbelül harminc szunnita szélsőséges halhatott meg a harcok során. Az összecsapások vasárnap is folytatódtak., írja az MTI.

A történtek azt mutatják, hogy a Közel-Keleten előrenyomuló terrorszervezet az iraki hadsereg offenzívája és az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció hónapok óta tartó légicsapásai ellenére még mindig képes újabb műveleteket indítani Irakban.

A kurd harcosoknak a nemzetközi erők légi támogatásával augusztusban sikerült visszafoglalniuk Gvert a radikálisoktól.

Gver stratégiai fontosságát az adja, hogy mindössze 40 kilométerre fekszik Erbíltől, az iraki kurd autonóm régió fővárosától. Elfoglalásával az Iszlám Állam jelentősen fokozná az iraki Kurdisztánra nehezedő nyomást.

A kurd erők decemberben több települést is visszafoglaltak a Szindzsár-hegység közelében. Az offenzíva célja, hogy átvegyék az ellenőrzést a jazidiak ősi otthonának számító, a Moszul és a szíriai határ között található észak-iraki Szindzsár város felett.

Az Egyesült Államok augusztus 8-án kezdte meg az IÁ iraki állásainak bombázását, majd szeptembertől a szomszédos Szíriában is megindította a légicsapásokat.

Rovatok