A szervezők szerint mintegy 35 ezren tüntettek szombaton a rasszizmus és az idegengyűlölet ellen Drezdában, az Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) mozgalom megmozdulásainak színhelyén. A tüntetők egyperces néma csenddel emlékeztek meg a párizsi merénylet áldozatairól.
A félmillió lakosú német város központjában az elmúlt hónapokban hétről hétre nagyobb létszámban gyűltek össze az iszlámellenes Pegida szimpatizánsai. A legutóbbi, hétfői Pegida-tüntetésen 18 ezren voltak. A szombati, rasszizmusellenes tüntetésen sokaknál a menekültek segítésére felszólító, valamint "Mindnyájan ugyanazon a nyelven nevetünk" és "Németország a miénk" feliratú tábla volt.
Helma Orosz, Drezda konzervatív (CDU) polgármestere azt mondta: nem azért jött a tüntetésre, mert azok ellen van, akik a Pegida tüntetéseire járnak, hanem mert nem fél azoktól, akiknek különböző a bőrszínük vagy a szokásaik.
Az ősszel alapított bevándorlásellenes Pegida hétfő esténként tartja rendezvényeit, és Drezdában egyre nő a népszerűsége. A kelet-németországi városon kívül viszont nem sikerült mozgósítania az embereket.
Szerda este, a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerkesztőségében történt véres merénylet után a Pegida Facebook-oldalán rótta le tiszteletét a tizenkét áldozat előtt, és arra kérte szimpatizánsait, hogy a hétfőre tervezett következő meneten fekete karszalaggal jelenjenek meg a párizsi merénylet áldozatainak emlékére.
Az iszlamista fegyveresek által elkövetett párizsi támadás után egyre többen aggódnak amiatt, hogy megerősödnek a bevándorlásellenes erők, és kulturális háború tör ki a vallásnak és az etnikai hovatartozásnak a társadalomban játszott szerepe kapcsán.
A Pegida vezetőinek belső levelezése a Der Spiegel birtokába került. A dpokumentumok szerint a szervezők egy zárt Facebook-csoportban Hitler-idézetekkel és nyíltan rasszista kijelentésekkel igyekeztek lelkesíteni egymást.