Index Vakbarát Hírportál

Két halott egy belga terrorellenes akcióban

2015. január 15., csütörtök 18:59 | kilenc éve frissítve

Több terrorellenes akciót hajtottak végre olyanok ellen, akiket azzal gyanúsítottak, hogy támadásokat akarnak elkövetni Belgiumban, jelentették be ügyészségi sajtótájékoztatón Belgiumban. Verviers-ben három férfi perceken keresztül tüzelt a rendőrökre, kettőt megöltek, harmadik társukat pedig megsebesítették és őrizetbe vették.

A Le Soirnak ügyészségi források azt mondták, hogy  a célpontok rendőrök és rendőrségi épületek lettek volna, a tervezett támadásokról pedig lehallgatott beszélgetések alapján szereztek tudomást. Az ügyészség ugyanakkor egyelőre nem árult el részleteket a Verviers-n kívüli akciókról, amik még mindig tartanak Brüsszelben és a környékén. Ezekről feltehetően a péntek délelőtt 11-re bejelentett következő sajtótájékoztatón beszélnek majd. A terrorkészültség szintjét négyes skálán 3-asra emelték.

Támadás a Colline utcánál (Verviers, Belgium 15.01.15)

Egy szemtanú azt mondta a Le Soirnak, hogy autóval ment Verviers-ben a városközpont környékén, amikor két robbanást hallott. Két feketébe öltözött férfit látott, akiknél egy táska is volt. Már nem tudott továbbmenni az autóval, mert lezárta a rendőrség a környéket. A Twitteren több szemtanú is azt írta, hogy robbanásokat hallott, amiket lövések követtek, a tűzharc tíz percig tarthatott.

Úgy tudni, hogy a nyomozás már a párizsi merényletek előtt, két hete megkezdődött a mostani gyanúsítottak ellen, és rendőrségi források szerint egyelőre nem találtak közvetlen kapcsolatot. Az LCI információi szerint azonban a Párizsban múlt héten egy rendőrnőt megölő, majd egy kóserboltban túszokat ejtő, a rendőrségi akcióban megölt Amédy Coulibalyhoz köthető csoporttal alakulhatott ki tűzharc Verviers-ben.

A Nieuwsblad.be szerint a rendőrség már egy ideje figyelte a Szíriából az elmúlt hetekben hazatért feltételezett terroristákat, és csütörtökön azért léptek, mert olyan információik voltak, hogy ezen a napon akartak támadni.

A városban házkutatásokat is végeztek a három férfi lakhelyén. Négy Kalasnyikovot találtak, de robbanószerkezetek elkészítéséhez szükséges alapanyagok, és rendőrruhák másolataihoz szükséges ruhadarabok is előkerültek.

Hallott az akciókról?

Belgiumban él? Mit hallott a rádióban, miről számoltak be a híradók? És főleg: miről beszélnek az emberek? Írja meg ide, és megírjuk!

Brüsszelben is kivonultak a rendőrök

Este Brüsszelben is terrorellenes rendőri akciót hajtottak végre Szíriából visszatért feltételezett dzsihádisták ellen, ezzel párhuzamosan pedig megerősítették az európai intézmények védelmét, írja a Le Soir. Egy csoportot már régóta figyelt a rendőrség, és állítólag a lehallgatott beszélgetéseikből az derült ki, hogy a párizsi támadásokhoz hasonló merényletre készülhetnek a belga fővárosban.

Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean városrészében egy szemtanúk szerint afrikai származású férfi fegyverrel a kézben állítólag azt kiáltotta, hogy „Allah Akbar!" a Ribaucourt metrómegállóban. A rendőröknek sikerült elfogniuk, tart a kihallgatása.

Én Brüsszelben, az EU-negyedben lakom, itt órak óta köröznek a rendőrségi helikopterek. A városban napok óta fokozott rendőrségi készültség van

– írta egy olvasónk a belga fővárosból.

Voltak olyan hírek, hogy Anderlechtben robbanószerkezeteket találtak egy lakásban, de ezt nem erősítették meg a hatóságok. Elterjedt a hír, hogy bombariadó is volt a szövetségi rendőrség székházában, több épületet kiürítettek az Avenue de la Couronne-nál, az RTBF forrásai ezt azonban cáfolták.

Eredetileg úgy szerepelt a belga hírekben, hogy Vilvorde-ban is lövéseket hallottak, de a Brüsszel környéki város polgármestere jelezte, hogy valójában az egész régióra (Bruxelles-Halle-Vilvoorde) vonatkoztak ezek az értesülések. Már reggel két embert őrizetbe vettek Zaventemben, a brüsszeli repülőtér közelében, őket is kihallgatják.

Liège-ben a rendőrök üldözőbe vettek egy luxemburgi rendszámú autót késő éjjel, lövések is dördültek, de ennek állítólag nincs köze az országban indított terrorellenes akciókhoz. Antwerpenben pedig pénteken elővigyázatosságból nem lesz tanítás a zsidó iskolákban.

Rovatok