Index Vakbarát Hírportál

ISIS-tagokat vettek őrizetbe Németországban

2015. január 16., péntek 07:46

A berlini rendőrség egy kiterjedt terrorellenes akcióban péntek reggel két embert vett őrizetbe, akik az Iszlám Állam dzsihadista szervezetnek toboroztak Németországban, írja az MTI.

Az ügyészség és a rendőrség hivatalosan azzal gyanúsítja a 41 és 43 éves férfiakat és három további embert, hogy "súlyos államellenes bűncselekmény" elkövetését készítették elő Szíriában. Azt nem feltételezik a hatóságok, hogy az illetők Európában akartak volna támadásokat végrehajtani.

A péntek hajnalban végrehajtott rendőrségi akcióban összesen tizenegy lakást kutattak át a berlini államügyészség nyomozói és rendőrök a német fővárosban, elsősorban annak Wedding nevű negyedében. A terrorellenes razziában 250 egyenruhás és három különleges egység vett részt.

A német hírszerzés becslése szerint az elmúlt időszakban legalább 550 ember utazott Németországból Szíriába, és 180-an közülük már hazatértek. Sokuk ellen büntetőjogi eljárás folyik.

Szerda este szintén az Iszlám Államhoz fűződő kapcsolatai miatt vettek őrizetbe egy embert Németországban. Az illető férfi tavaly májustól augusztusig tartózkodott Szíriában, és felmerült a gyanú, hogy ott csatlakozott az Iszlám Államhoz. A férfi feltételezhetően kiképzésen vett részt Szíriában, hogy csatlakozhasson az iszlamista harcosokhoz.

Szintén csütörtök este Belgium több pontján is nagy erőkkel vonult fel a rendőrség terrorizmussal gyanúsított személyek ellen, az akcióban két ember életét vesztette, egy megsebesült. A hatóságok szerint az érintettek azon voltak, hogy súlyos terrorcselekményt kövessenek el Belgiumban.

Rovatok