Index Vakbarát Hírportál

Izrael a hágai bíróság támogatásának megvonásáért lobbizik

2015. január 18., vasárnap 14:43 | aznap frissítve

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter a jeruzsálemi közszolgálati rádióban bejelentette: arra kéri majd tárgyalásukon John Baird kanadai külügyminisztertt, hogy országa függessze fel a nemzetközi bíróságnak szánt pénzügyi támogatást, válaszul a pénteken meghozott hágai döntésre, amely szerint előzetes vizsgálatot kezdenek a palesztin területek ügyében.

A palesztinok egyezkednének

Tojásokkal és cipőkkel dobálták meg Bairdet

Palesztin tüntetők tojásokkal és cipőkkel dobálták meg Rámalláhban vasárnap John Baird kanadai külügyminisztert - közölte a Jediót Ahronótra hivatkozva az MTI. A Palesztin Hatósághoz ellátogató kanadai diplomata Rijád al-Malki palesztin külügyminiszterrel találkozott.

Korábban a látogatás bojkottjára szólítottak fel Mahmúd Abbász elnök Fatah pártjának aktivistái, mert véleményük szerint Kanada közel-keleti politikája Izrael javára elfogult. Baird ötnapos hivatalos látogatásra érkezett a térségbe, ahol találkozik palesztin és izraeli vezetőkkel is. A kanadai vezetés ellenzi Rámalláhnak a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordulását Izrael által elkövetett esetleges háborús bűnök miatt.

A Mááriv című újság úgy tudja, hogy a vasárnap kétnapos hivatalos látogatásra Jeruzsálembe érkező Abe Sindzó japán miniszterelnökkel az előzetes napirenden szereplő gazdasági kérdések mellett arról is tárgyalni fog az izraeli vezetés, hogy csökkentse a bíróságnak nyújtott japán pénzügyi támogatást.

Avigdor Liberman külügyminiszter vasárnap a közszolgálati rádióban kijelentette:

egyszerűen arra fogjuk kérni barátainkat Kanadában, Ausztráliában és Németországban, hogy állítsák le a bíróság pénzelését. Ez a szervezet senkit sem képvisel, ez egy politikai intézmény

- mondta Liberman.

Eközben a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli honlapnak ugyanakkor azt nyilatkozta a Palesztin Hatóság egy meg nem nevezett tisztviselője, hogy Rámalláh hajlandó lenne visszavonni a Hágában benyújtott vádakat, köztük elsőként a telepesek terjeszkedésének nemzetközi törvényeket megszegő ügyét, amennyiben Izrael leállítja az építkezéseket Ciszjordániában. A honlap értesülése szerint ezt jordániai és egyiptomi közvetítéssel megüzenték Jeruzsálemnek.

A Mahmúd Abbász elnök bizalmasának nevezett forrás szerint ha Izrael nem folyósítja a hágai bírósághoz fordulás miatt befagyasztott palesztin vámbevételeket, akkor Rámalláh leállítja a biztonsági együttműködést. Első lépcsőben nem fognak el több terrorgyanús személyt izraeli titkosszolgálati információk nyomán, hanem csak azokat tartóztatják le, akiket ők maguk ítélnek veszélyesnek.

Teljes függgetlenséget ígért az ügyész

Mint ismert, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze előzetes vizsgálatot kezdett pénteken a palesztin területeken elkövetett, feltételezhetően háborús bűncselekmények ügyében. Ez annak nyomán vált lehetségessé, hogy a Palesztin Hatóság - Izrael heves ellenkezésével dacolva, izraeli pénzügyi megtorló lépéseket is vállalva - csatlakozott az ICC-t létrehozó nemzetközi dokumentumhoz, és visszamenőleg elismerte a bíróság joghatóságát arra az időszakra nézve, amelybe már beleszámít az Izrael által legutóbb indított gázai övezeti hadművelet is.

Így a kérdéses időben az adott területen akár izraeliek, akár palesztinok által elkövetett jogsértések ügyében elvi lehetőség nyílik a vizsgálat lefolytatására - annak ellenére, hogy Izrael nem csatlakozott a bíróság statútumához. Közleményében Fatou Bensouda ügyész leszögezte, hogy az előzetes vizsgálatot a teljes függetlenség és pártatlanság jegyében fogja lefolytatni.

Az előzetes vizsgálat még nem jelenti a teljes tényfeltáró vizsgálat megindítását. Pusztán arra szolgál, hogy a rendelkezésre álló információk alapján az ügyész eldöntse, elég nyomós érv szól-e amellett, hogy egy alapos, érdemi vizsgálat nyomán valószínűsíthetően háborús, illetve emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésére derülhet fény, valamint a cselekmények olyan jellegűek-e, amelyek ügyében a bíróság illetékes eljárni.

Rovatok