Index Vakbarát Hírportál

Biden kiállhat Hillary Clinton ellen

2015. január 21., szerda 16:01

Egyelőre még Hillary Clinton sem jelentette be, hogy elindul-e a demokrata elnökjelöltségért, de Joe Biden alelnök is jelezte az ABC News-nak, hogy adott esetben vele is számolni kell. „Igen, van rá esély. De még nem döntöttem, sok idő van még" – mondta arra a kérdésre, hogy kihívná-e Clintont. Mint mondta, nyárig kell majd döntenie, egyelőre az alelnöki feladataira akar koncentrálni.

A legtöbben szinte biztosra veszik, hogy Hillary Clinton végül bejelenti indulását. Több lehetséges republikánus elnökjelölt, például a Tea Party mozgalom egyik támogatottja, Rand Paul szenátor már a november eleji félidős választások estéjén is Clintont támadta nyilatkozatában.

A felmérések is őt tartják a legesélyesebb potenciális indulónak. Az elmúlt hónapokban volt olyan poll, amiben a demokraták és a feléjük húzó függetlenek 65 százaléka a volt first ladyt és külügyminisztert támogatta volna, míg Biden a második helyen futott be ugyan, de messze lemaradva.

A republikánusoknál sokkal megosztottabb a mezőny. Rand Paul mellett indulhat például Chris Christie New Jersey-i kormányzó, Mitt Romney 2012-es republikánus elnökjelölt, de George W. Bush öccse, Jeb Bush is éppen felméri a lehetőségeit.

Rovatok